Hírek
2010. Október 29. 09:00, péntek |
Helyi
Forrás: Hír6.hu
A Csabai Kolbászfesztiválon a világ szeme
Beindult a XIV. rendezvény. Az idei Kolbászfesztivál egyik újdonsága, hogy a három sátrat Békéscsabához köthető személyekről: Stark Adolf szőlőnemesítőről, Mokry Sámuel búzanemesítőről és Omaszta Zsigmond gazdálkodóról nevezt
Ízes a tánc, mint a kolbász
Nem voltak könnyű helyzetben a protokollszemélyek csütörtök este a békéscsabai Sportcsarnok nagyszínpadán, ugyanis az előttük szereplő, Mlinár Pál vezette Balassi Táncegyüttes bemutatója valósággal felgyújtotta a nagyszínpadot.
„Nagyon izgulok, hiszen, ahogy láthatják néhány változás történt a fesztiválon" - kezdte köszöntő beszédét Hégely Sándor. Azonban a fesztiváligazgató leszögezte, megnyugtat mindenkit, a rendezvény alapja továbbra is a csabai-szlovák hagyomány, és maga a Csabai kolbász.
Farkas Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke a rendezvényt Magyarország legnagyobb gasztronómiai fesztiváljának titulálta, amely Békés megyében a csúcspont.
Rajtuk a csarnok szeme
- A Csabai kolbász a hungarikumok egyike - tette hozzá, majd kiemelte: kötelességünk, ezt mindenki számára még ismertebbé tenni, és ez a fesztivál egy jó alkalom, hogy eljöjjenek az emberek a megyénkbe. Farkas Zoltán beszédében arra biztatott mindenkit, hívják meg minnél több ismerősüket, és szombaton sokan gyúrják meg számukra és a zsűri számára a legjobb kolbászt.
- Eljött az a nap, amikor a sajtó Békéscsabáról beszél, s ebben a néhány napban mi vagyunk a centrum, egyszóval rajtunk a világ szeme - fogalmazott Vantara Gyula. Békéscsaba polgármestere hozzáfűzte: ez alatt a négy nap alatt a csodálatos, semmihez sem fogható illat fogja a csarnok és sátrak falait körbefonni.
"Mi csabaiak, pedig megmutathatjuk, hogy felülmúlhatatlanok vagyunk, bebizonyíthatjuk, hogy ápoljuk a kulináris hagyományt, azaz a kolbász szeretetét" - véli Vantara Gula.
Hungarikumok
Már az első fesztiválnap egy igaz szuperkoncerttel zárult, mégpedig a másik nagy hungarikumunkkal: a Benkó Dixiland Band muzsikájával. Klisé, azt mondják úton-útfélen, a boldogsághoz a gyomrunkon keresztül vezet az út, azonban nyugodt szívvel hozzátehetjük: meg a fülünkön. Vasárnapig mindkettőből jócskán kijut.
Such Tamás
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi
131 autóbuszt vásárol a MÁV
Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi
K&H: indul a „pénztanárok” versenye
a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok
2025. Január 11. 09:22, szombat | Belföld
Mabisz: 2025-től már elektronikusan is érvényes a zöldkártya
Január elsejétől az Európai Unió minden tagállamában elektronikus formátumban is érvényes a zöldkártya, a gépjármű üzembentartójának nem kell azt kinyomtatnia - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz
2025. Január 11. 09:21, szombat | Kék hírek
Vádat emeltek egy cukrásztanoncokat zaklató férfival szemben
Vádat emeltek egy cukrászüzemben oktatóként dolgozó férfival szemben, aki a hozzá tanulóként beosztott diáklányokat zaklatta