Kedves Uram, mi hozott anyagból dolgozunk, védte meg mindig a műhely-mundér becsületét első mesterem, Kraszkó Endre bácsi a Szabadság téri fotóműteremben, ha egy kuncsaft a pénztártól való távozás után, a küszöbön visszafordult, mint a jó öreg Colombo; azonban a fotóalany nem a bűntény szálait akarta összevarrni colombósan, hanem azt kifogásolta, hogy a képen szereplő tag nem nagyon hasonlít a 3D live-ra.

Valószínű, az Úrnak rossz napja volt.

Miközben a Centerben azt láttam, hogy nemcsak a kozmetikus-modellek, nemcsak a versenyzők, hanem még a mesterek is tetőtől-talpig mind egyben voltak. (Szakmai ártalom.)

S mikor épp a tabló smink című etap előtt készítettem egy fotót egy csodaszép lányról, rám szólt az egyik mester: várd meg az arcfestés végét. Ezt a képletet lehet még fokozni?, értetlenkedtem. Persze... szolidan, tette hozzá.

A tabló smink fő esszenciája,

hogy a hétköznapi diszkrécióra épül, s erre a műfajra különösen igaz az a közhely, hogy a kevés is sok, avat a kulisszatitkokba Jantyik Marianna.

A mesterkozmetikus elmondta: a megmérettetés kritériuma, hogy a versenyzők nem használhatnak harsogó, tolakodó színeket, (arc)formákat.

Kérdésemre, hogy így nem túl egyszerű-e a kozmetikus munkája, miszerint a modellek már „alapból" tökéletesek, Jantyik Marianna mosolyogva hozzáfűzte: mi mindig a hozott anyagból dolgozunk.