Városlista
2024. szeptember 30, hétfő - Jeromos

Hírek

2010. Március 30. 15:00, kedd | Helyi
Forrás: Hír6.hu

A válságban felértékelődött a Széchenyi Kártya

A válságban felértékelődött a Széchenyi Kártya

Békés megyében is nehéz a vállalkozók helyzete.
Közös fórumot rendezett a Széchenyi Kártya jövőjéről, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozások helyzetéről, lehetőségeiről a hitelkonstrukció forgalmazója, a KA-VOSZ Zrt., V

A megyeszékhelyen, Békéscsabán megtartott fórumon a megyei VOSZ és Kamara vezetőin, munkatársain kívül meghívást kaptak a megye és a város döntéshozói, Széchenyi Kártyával rendelkező vállalkozók, a konstrukcióban résztvevő bankok és takarékszövetkezetek. Nagy Mihály László, a Békés Megyei VOSZ elnöke előadásában hangsúlyozta, mind a régió, mind Magyarország kritikus helyzetbe került, de a válságból való kilábalást nem a multinacionális cégek elleni hangulatkeltés, hanem inkább a kooperálásra segítené elő. Ehhez azonban a magyar vállalkozásoknak is meg kell erősödniük, társulniuk kell, hogy jobban tudják érvényesíteni partneri helyzetüket.

Nagy Mihály László, a VOSZ Békés megyei elnöke

Mint elmondta, ösztönözni kell a magyar kis- és középvállalkozókat, hogy egyesüljenek, működjenek együtt, gyarapítsák tőkeerejüket. Hozzátette, a hazai nehéz gazdasági helyzetben a Széchenyi Kártya program számtalan vállalkozás számára az egyetlen segítség, azonban a megye vállalkozóinak is meg kell tanulniuk, hogy a Széchenyi Kártyát is eredményesebben lehet felhasználni, ha társulnak, összefognak és így erősítik meg helyzetüket.

A Széchenyi Kártya sikerét az alábbi két adat is jól mutatja: 2010-re a kihelyezett kártyák száma elérte a 125 ezret, a kihelyezett hitelkeret pedig meghaladta a 725 milliárd forintot. Ami Békés megyét illeti, eddig több mint 3.000 vállalkozó jutott a kártyához, a regisztrált ügyfelek száma pedig meghaladja a 4.200-at. A megyében a kihelyezett hitelállomány közelít a 15 milliárd forintos értékhez - tette hozzá Nagy Mihály László. Ezzel szemben más, főként kis-és középvállalkozásnak szóló hitelprogramok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 53 szerződött ügynökön át 2007-ben 395, 2008-ban pedig 261 vállalkozás tevékenységét hitelezte. A Mikrohitel és a Mikrohitel Plusz nevű programok három év alatt mindössze 2 milliárd forintot folyósítottak 381 vállalkozás számára. Az uniós JEREMIE forrás 200 milliárd forintjából csupán 7 milliárdot sikerült kihelyezni.
Hódsági Tamás, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara első embere hozzászólásában kitért a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a FIDESZ közös nyilatkozatára, melyben a felek a magyar gazdaság fellendítésre, a foglalkoztatás megtartására, a korrupció visszaszorítására és az új munkahelyek létrehozására törekszenek. Beszédében kiemelte, hogy ezeket a célokat megyei szinten is meg kell valósítani, hiszen Békés megyében az országos átlag feletti a vállalkozások száma.
Reményét fejezte ki, hogy az új kormány programjában várhatóan kiemelt szerepet kap a kis-és középvállalkozások támogatása, valamint a Széchenyi Kártya. A kkv szektor erősítése a versenyképesség szempontjából elengedhetetlen, különben végleg leszakad Magyarország az Európai Unió tagországaitól.


Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke

Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a válság mindenkit racionalizálásra kényszerített. A megye az optimalizálás céljából igazgatási rendszerét megreformálta, vállalkozásélénkítő programot indított, az oktatás területén strukturális fejlesztéseket hajtott végre, elsősorban a szakképzést támogatva.

Ennek következtében mintegy 30 százalékkal hatékonyabb működést ért el, ami 1 milliárd forint megtakarítást jelent a megye költségvetésének.
A kkv szektorban megjelenő tőkeszegénység áthidalására kiváló megoldásnak tartja Domokos László a Széchenyi Kártyát, ami a vállalkozások számára többek közt versenyképes piaci helyzetet is teremthet. Reményét fejezte ki, hogy az említett megyei fejlesztési elképzelések a következő kormányzati ciklusban sikeres vállalkozói közreműködésekkel - a Széchenyi Kártya felhasználásával - valósulnak majd meg Békésben is.

"Nem leépíteni, hanem éppen fejleszteni kell ezt a vállalkozóbarát hitelprogramot, amely életképességét 2002 óta számtalanszor bizonyította" - fogalmazott a megyei közgyűlés elnöke.

Hír6


Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi

NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa

2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi

PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit

A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre

2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi

Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban

Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.

2024. Szeptember 29. 08:24, vasárnap | Sport

Jobban van Kempf Zoltán BMX-versenyző

Kielégítő és megnyugtató az állapota Kempf Zoltán BMX-versenyzőnek, aki a múlt héten szenvedett súlyos balesetet Svájcban.