Városlista
2025. január 11, szombat - Ágota

Hírek

2010. Szeptember 28. 18:00, kedd | Helyi
Forrás: Csaba rádió

A városi rendőrkapitány szerint az időseknek óvatosabbnak kell lenniük

A városi rendőrkapitány szerint az időseknek óvatosabbnak kell lenniük

Rengetegen visszaélnek az idősek hiszékenységével, nyitottságával, akikből az elemi óvatosság is hiányzik - mondta dr. Hajdú Antal kedden délelőtt az egyházak helyi képviselői és a rendőrség vezetői között tartott megbeszélésen. A

A munkamegbeszélés az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények és ezek megelőzésének lehetőségei címet viselte. Az eseménnyel kapcsolatosan az egyházak képviselői egyöntetűen kifejezték, hogy jónak tartják a rendőrség bűnmegelőzést szolgáló tevékenységét és lépéseket tesznek annak érdekében, hogy a szándékot saját gyülekezetükben is erősítsék.

Dr. Moskovics Sándor kiemelte, örül a kezdeményezésnek, bár a zsidó hitközségben trükkös lopások nem fordulnak elő, az antiszemitizmustól viszont annál inkább tartanak. A zsidó hitközségek elnöke hozzátette, a hitközség tagjai, akik akár a Holocaust borzalmait is megélték, nagyon félnek a szélsőséges politika megjelenésétől és a gyűlöletkeltő cselekményektől.

Az adatok tanúsága szerint Békés megye lakosságának közel negyede 60 évesnél idősebb. A rendőrség tapasztalatai alapján elmondható, hogy ez a korosztály minimális védelemmel rendelkezik és kellőképpen hiszékeny ahhoz, hogy ezt a trükkös tolvajok és csalók kihasználhassák. 2008-ban 811, 2009-ben pedig 833 idős ember ellen követtek el bűncselekményt, s ennek 70 százaléka vagyon elleni tett volt.

A témáról bővebben a szerdai Reggeliben számolunk be!

Ezek érdekelhetnek még

2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi

131 autóbuszt vásárol a MÁV

Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi

K&H: indul a „pénztanárok” versenye

a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok

2025. Január 10. 08:21, péntek | Belföld

Tavaly novemberben is lassult az ipari termelés

2024 novemberében az ipari termelés volumene 4,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

2025. Január 10. 08:19, péntek | Belföld

Lázár János: van igény az olcsó közösségi közlekedésre Magyarországon

Az olcsó közösségi közlekedésre van igény Magyarországon - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.