Megérkezve a közház udvarára, rám tört a klasszikus, rockbörze-feeling (és előre is bocs mindenkinek, hogy csak így csehszlovákosan lebörzézem a tehetségkutatót, ami/aki pénteken inkább börzdéjezett, hiszen tavaly még a szervezők sem tudták, lesz-e negyedik összecsapás): zömmel sötét ruhás, sötét hajú, mélylelkű emberkék mindenhol - kertben, folyosón, pultnál, teremben, szalonnasütőnél.

Nem solar-lányk (képek)

Egyértelmű, hogy ezek a srácok és lányok a szoláriumok helyett szívesebben járnak a hónuk alatt gitárral a garazsakba a három akkord misztikumáért. S ami furcsa, hogy a hangcájg belövésnél egyáltalán nem hallottam a jó kis művház-zsé-gitárhangokat - persze mert már elmúltak a nyolcvanas évek, és ugye minden versenyző nagyon komoly cuccal érkezett, valamint rég voltam tehetségkutatón.

- Az amatőr művészet ápolása mindig is fontos dolog volt nekem, mondhatni: egy kicsit az életem missziója is - meséli Plesi, a zsűri elnöke. - És elszomorít, amikor a média által fölgerjesztett manipulatív kényszereket ráküldik az emberekre - folytatja -, amely hatásokkal a tömeg jóformán tehetetlen... S ezért tartom a mai programot szent dolognak, mert itt a földből nőnek a kis növénykék.

Dr. Rockbörze (fotók)

Hozzáfűzi: „a másik megható dolog - az ötödik ikszen is jóval túl -, hogy amiért én Pusztaföldváron az első bandámban annak idején borzongtam, ugyanazt a pozitív kisülést látom a mai csapatoknál is: ugyanolyan lelkesedéssel állnak a muzsikához - nem pénzért, hanem a zene igazi öröméért.

Amíg a kezdés előtt még javába gurult a sound checkelés, addig sikerült Plesit és Borsó Lacát - akit őszintén megvallva, inkább a Borsodi Blue-ból, mint az Adam's Comedyből ismerünk - egy pro-kontra lightos párbajra összeengedni. Pontosabban én, a galád árulkodtam, hogy B. László egyszer ortodoxnak nevezett a Cream őrületem miatt. Erre Plesi (Elvis Presley) nevetve elmeséli, hogy a legutóbbi rock-kurzusa a Szegedi Egyetemen, az auditorium maximumban Eric Claptonról és a Creamről szólt. A kard ki kard tulajdonképpen egy diplomatikus döntetlennel végződik, mert mindketten belátják, hogy Claptonék a hatvanas évek végén egy korszakot rajzoltak.

Zene hat húrra és két fúvókára (fínykípek)

Majd az első banda, a Peep Bo! belecsap. S bár kezdőknek mindig nagyon nehéz a sorsuk, ezzel szemben ez cseppet sem jött le. Magabiztos-hangszerbiztos fószerok tolják a muzsika nevű metafizikát a közel három méteres légtérben: s jóformán egy akkordhangszer (gitár) nyomja a szőnyeget, és mindenki (dob, basszus, szaxofon, trombita) csak szólamot játszik, és mégis vastagon jön a zene. Bizony, hangszerelni tudni kell.

A fürdővárosi banda 5-öst kapott, ellenben Plesi azonnal aláhúzta: a rákkenrólban nincs bácsizás, mert egyébként elkezdi osztogatni a fekete pontokat, ami a Mikulás előtt különösen nem fest túl jól az ellenőrzőben.

Közben Veres Kriszta, az intézmény igazgatója megsúgja, hogy micsoda drukk van a gyerekek (ha nincs bácsi, akkor nincs gyerek sem) bandatagok között: a verseny előtt elmondták neki, hogy melyik csapatot kell majd megfogni, és ha sikerül, akkor biztos jó lesz.

Ti vagytok azok... (fotók-fotók-fotók)

Eredmények: 1. Bad Doll. 2.Bogarasokk. 3.Gyapot Blézer.

Such Tamás