A kép kiváltotta hatást látva a fotós a saját FB-oldalára kezdte feltölteni a régi Békéscsabához kötődő munkáit. Martin Gáborral beszélgettünk.

– Honnan jött az ötlet, hogy megmutasd a világhálón, a korai felvételeidet?
– Nemrégiben valaki feltöltött a Facebook-ra az 1984-ben megjelent Békéscsaba című könyvemből egy fotót. A reakciókat látva, meglepődtem azon, hogy az emberekből milyen sokféle gondolatot vált ki egy kép, amelynél lényegesen jobbak vannak a fiókban.

– Mi lehet a titkuk ezeknek a fotográfiáknak? Nyilván az ember keresi a tízéves alteregóját mondjuk egy játszótéren, talán a fekete-fehér ábrázolás?
– Úgy látom, hogy az emberek sorsát közvetlenül érintő helyszínek látványa – legyen az egy közért, kocsma, piac vagy utcarészlet – mély és erős emóciókat ébreszt. Egyfajta időutazást él meg a néző. A fekete-fehér fénykép tömörebben fejezi ki az atmoszférát, a lényeget. El kell, hogy ismerjem azonban – különösen, amióta Wanda leányom is fotózik –, hogy egy színes kép is lehet nagyon kifejező, ha a fotográfus tud bánni a színekkel.

– A művész szülőktől mindig megkérdezik: sosem tiltottad a lányod a szakmától?
– Wandát 17 éves koráig nem érdekelte a fényképezés. Kitűnő tanuló volt, és úgy gondoltam, bármi lehet belőle. Majd egyszer az édesanyjával elutazott Velencébe, ahol végig dokumentálta az utat, és beleszerelmesedett a fotózásba. Azóta 14 országos pályázatot nyert, és felvették a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfiai karára.

– Riporterként indultál, majd épp a kreatív kihívások miatt kezdtél a reklámmal foglalkozni, most pedig ismét az archívumodat bújod: azaz a múltad a jövőd.
– A fotók felkutatása a mintegy 15 ezres filmarchívumól, az FB-oldaltervezése, a közel három hét alatt érkezett bő 6000 levél megválaszolása minden eddiginél több munkával jár. A dokumentatív fotókat egész életem alatt azzal a meggyőződéssel készítettem, hogy száz évvel később talán érdekesek lehetnek. De hogy már négy évtized után ilyen fontos tényezővé válnak, azt nem is sejtettem. S még elgondolkodtató egy tény: a 40-50 éves negatívjaim mindegyik tökéletes állapotban van. Vajon a mai digitális felvételeknek mennyi esélye van, hogy fennmaradjanak ennyi időre?

– Ahogy „lapozzuk” a képeidet, és ha az összes lábjegyzetet olvassuk, akkor több információt kapunk, mint egy szocialista híradóból. Gondolkodtál a folytatáson, mondjuk nyomtatott verzióban?
– Sok látogató kérte, javasolta – Kanadától az USA-n keresztül Ausztráliáig –, akik jó érzéssel gondolnak a szülővárosukra, és hát persze a csabaiak is, hogy szeretnének egy ilyen kötetet. Most épp készülök a megvalósításáért.

Sukkmarci