Hírek
2010. Szeptember 18. 11:00, szombat |
Helyi
Forrás: InfoBékéscsaba.hu
Alkoholt adtak, bírságot kapnak
A vendéglátóhelyeket ellenőrzik a hatóságok Békéscsabán.
Háromból kétszer sikerrel jártak azok a fiatalok, akik csütörtökön késő este nyitva tartó vendéglátóhelyeken próbáltak meg alkoholos italt és cigarettát venni Békéscsabán. Pedig ilyen termékekkel csak a 18. életévüket betöltött vásárolókat szolgálhatnák ki a pultosok. Mivel a vásárlásokra ezúttal egy ellenőrzés keretében került sor, a fiatalokat kiszolgálók ellen eljárás is indult.
A Békéscsabai Rendőrkapitányság kezdeményezésére a rendőrség, az adóhatóság és a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei közös ellenőrzést tartottak csütörtökön este. Több vendéglátóhelyet is végigjártak, ahol a számlaadáson és az egyéb szabályok betartásán túl azt is megpróbálták feltérképezni, hogy mennyire tartják be a vendéglátósok a fiatalkorúak dohányáruval és szeszes itallal való kiszolgálását tiltó szabályt. Három próbavásárlást végeztek, melyből két esetben hozzájutottak a kért termékhez a láthatóan 18 év alatti fiatalok. Ráadásul úgy szolgálták ki őket, hogy meg sem kérdezték tőlük, hány évesek. A próbavásárlást végzőknek ugyanis az ellenőrzés szabályai szerint ilyenkor igazat kell mondaniuk, nem téveszthetik meg a kereskedőt azzal, hogy idősebbnek mondják magukat, vagy más nevére szóló igazolványt mutatnak fel. Ezeknél az eseteknél azonban súlyos hibát követtek el a pultosok azzal, hogy meg sem próbálták megtudni, hány éves fiatalt szolgálnak ki. Egyszerűen csak odaadták a kért italt és cigarettát.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai közigazgatási eljárást kezdeményeztek az egység üzemeltetőivel szemben, akik esetében kötelezően alkalmazzák a fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és akár 1 évig megtilthatják az alkoholtartalmú ital és dohánytermék forgalmazását. Ha egy egységben a szabályszegés megismétlődik, akkor a hely ideiglenes bezárására is sor kerülhet legfeljebb 30 napra.
A Békéscsabai Rendőrkapitányság a közelgő Garabonciás Napokra tekintettel is rendkívül fontosnak tartja, hogy a vendéglátósok és a kereskedők betartsák a szabályokat. A diákrendezvény kapcsán ugyanis nagyon sok fiatal fordul majd meg a város szórakozóhelyein, illetve a késő esti órákban is nyitva tartó italt és dohánytermékeket is árusító üzletekben. Ezért az elkövetkezendő napokban a három hatóság további közös ellenőrzéseket tart.
Vargáné Szombati Andrea r. hdgy.
sajtószóvivő
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi
131 autóbuszt vásárol a MÁV
Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi
K&H: indul a „pénztanárok” versenye
a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok
2025. Január 10. 08:21, péntek | Belföld
Tavaly novemberben is lassult az ipari termelés
2024 novemberében az ipari termelés volumene 4,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2025. Január 10. 08:19, péntek | Belföld
Lázár János: van igény az olcsó közösségi közlekedésre Magyarországon
Az olcsó közösségi közlekedésre van igény Magyarországon - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.