Hírek
2012. Augusztus 12. 21:15, vasárnap |
Belföld
Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Az elmúlt napokban történt - balesetek
Rendőrségi hírek Békés megyéből, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatója, hírösszefoglalója.
Szombaton két személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Békés megyében.
Délután negyed 4 előtt pár perccel Sarkad külterületén összeütközött két személygépkocsi. Az egyik autós Békéscsaba irányából Sarkad felé tartott, és le szeretett volna kanyarodni a menetiránya szerinti baloldalon lévő zöldség kereskedéshez. Ekkor azonban nem biztosított elsőbbséget a neki szemből érkező másik autósnak, és összeütköztek. A balesetnek három sérültje van, közülük ketten nincsenek súlyos állapotban. Egy nő azonban, aki a kanyarodó autóban utazott 8 napon túl gyógyuló a sérülést szenvedett.
A másik baleset késő este, negyed 9 körül történt Békés külterületén. Egy békési férfi motorjával Tarhos felől Békés irányába tartott, amikor a 4238-as út 6. km szelvényében a jobb oldali füves, cserjékkel benőtt útpadkáról elé ugrott egy őz. A járművezető nem tudta elkerülni az ütközést, elütötte az állatot és elesett. A férfit nyolc napon túl gyógyuló csonttöréssel szállították kórházba a mentők, a motorjában kb. 150 ezer forint kár keletkezett. Az őz a baleset következtében elpusztult, az illetékes vadásztársaság hivatásos vadásza szállította el a helyszínről.
Vargáné Szombati Andrea r. fhdgy.
sajtószóvivő
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 12. 09:54, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. Január 12. 09:51, vasárnap | Belföld
Menczer Tamás szerint Brüsszelben lesz a legfontosabb harctér
Menczer Tamás: Donald Trump hivatalba lépésével Brüsszel válik a legfontosabb harctérré a múlt és a jövő erői között.
2025. Január 11. 09:22, szombat | Belföld
Mabisz: 2025-től már elektronikusan is érvényes a zöldkártya
Január elsejétől az Európai Unió minden tagállamában elektronikus formátumban is érvényes a zöldkártya, a gépjármű üzembentartójának nem kell azt kinyomtatnia - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz
2025. Január 11. 09:21, szombat | Belföld
Meteorológia: megdőlt a fővárosi napi szélrekord
Megdőlt a fővárosi szélrekord csütörtökön - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján pénteken.