Városlista
2025. január 7, kedd - Attila

Hírek

2010. Augusztus 18. 08:00, szerda | Belföld
Forrás: InfoBékéscsaba.hu

Az elmúlt napokban történt - balesetek

Az elmúlt napokban történt - balesetek

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság hírösszefoglalója.

Közlekedési balesetek:

Ittas járművezetés miatt indult eljárás az ellen a férfi ellen, aki Békéscsabán még vasárnap délután úgy ült motorra, hogy előtte szeszes italt ivott. A Felső Körös soron el is esett és 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

Hétfőn egy bolgár teherautó sofőrt értek tetten a gyulai rendőrök. Éppen a 44-es számú főút mellett, a város határában lévő körforgalomnál az egyik áruház parkolójából indult el, amikor gyanús lett egy rendőrnek. A zászlós úgy látta, hogy valószínűleg ittas a teherkocsijával a főútra felhajtó férfi, ezért kollégáival feltartóztatta a sofőrt. Az intézkedéskor használt szonda igazolta is a feltételezését, ezért a férfi nem folytathatta útját. Vérvételre előállították.

Ugyancsak hétfőn a gyulai határátkelőnél egy mikrobuszt vezetett ittasan egy magyarbánhegyesi fiatalember. A határrendészek a kisbusz utasait ellenőrizték, a sofőrt pedig meg is szondáztatták. Ekkor derült ki, hogy a férfi ittasan ült a volán mögé, ezért eljárást kezdeményeztek vele szemben.

Békés megye útjain hétfőn két személyi sérüléssel járó baleset történt.

Az egyik délelőtt a Békéscsaba és Békés közötti úton. Egy Opel vezetője Békéscsaba irányába tartott, és a 15. km szelvényben lehúzódott az út jobb oldalán lévő várakozó helyre, mert vissza akart fordulni. A manőver közben azonban összeütközött egy neki jobbról érkező, Békés felé tartó autóssal. A balesetben az utóbbi kocsi egyik utasa könnyebben megsérült. A baleset körülményeit és a felelősség kérdését a rendőrség vizsgálja.

A másik baleset is délelőtt, háromnegyed 11 körül történt Szarvason. A város belterületén egy autós és egy kerékpáros ütközött össze. A biciklis könnyű sérülést szenvedett.


Vargáné Szombati Andrea r. hdgy.
sajtószóvivő
Békés Megyei rendőr-főkapitányság


Ezek érdekelhetnek még

2025. Január 07. 08:14, kedd | Belföld

Kocsis Máté: nem lesz előrehozott választás

1990 óta nem volt előrehozott választás, és most sem lesz, a pártok sorsáról a választók döntenek, a megszokott rend szerint - írta a Fidesz frakcióvezetője a Facebook-oldalán hétfőn.

2025. Január 07. 08:12, kedd | Belföld

Megnyílt az első One Magyarország márkaüzletet Budapesten

Több mint másfél éves előkészítő munka után megnyitotta első \"zászlóshajó\" márkaüzletét a 4iG csoporthoz tartozó One Magyarország hétfőn a budapesti Westend City Center bevásárlóközpontban a korábbi Vodafone márkabolt helyén.

2025. Január 06. 07:43, hétfő | Belföld

Meteorológia: 2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

A 2024-es év a legmelegebb volt 1901 óta Magyarországon, és a 2023-as, csapadékos évet követően ismét aszályos - írta a HungaroMet Zrt. a 2024-es évről készített elemzésében a honlapján.

2025. Január 06. 07:42, hétfő | Belföld

Már igényelhető a munkáshitel

Már igényelhető a bankokban a munkáshitel – közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap a közösségi oldalára feltöltött videóban.