Hírek
2010. Október 21. 08:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Az elmúlt napokban történt - egyéb események
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatója, hírösszefoglalója.
13 óra 30 perckor Battonyánál jelentkezett belépésre egy 23 éves román férfi francia honosságú személygépkocsi vezetőjeként. Az ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy a férfi által átadott forgalmi engedély hamis, ezért vele szemben közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság, az okmányt pedig lefoglalta. 19 órakor szintén Battonyánál akart belépni egy 21 éves bangladesi férfi, akinek a bolgár személyi igazolványáról derült ki, hogy hamis, ezért a román határrendészeti szervek előállították. Vele szemben is eljárás indult.
16 óra 30 perc körüli időben Békéscsabán az egyik temető előtt lezáratlan állapotban leállított személygépkocsiból ismeretlen tettes készpénzt és iratokat tulajdonított el. a lopással okozott kár 28.000 Ft.
Éber biztonsági őr buktatta le azt a két fiatalkorú lányt, akik tegnap este 18 óra előtt néhány perccel egy csabai bevásárló központ egyik boltjából fülbevalót és karórát próbáltak meg eltulajdonítani. Az áruvédelmi címkét leszedték a fülbevalóról, az órát rögzítő damilt pedig elszakították és a ruházatukba rejtve próbáltak meg fizetés nélkül távozni, de az őr feltartóztatta őket a rendőrök kiérkezéséig. A lopással okozott kár kb. 4.000 Ft. amely megtérült.
Albert István r. fhdgy.
sajtószóvivő
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi
131 autóbuszt vásárol a MÁV
Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi
K&H: indul a „pénztanárok” versenye
a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok
2025. Január 11. 09:22, szombat | Belföld
Mabisz: 2025-től már elektronikusan is érvényes a zöldkártya
Január elsejétől az Európai Unió minden tagállamában elektronikus formátumban is érvényes a zöldkártya, a gépjármű üzembentartójának nem kell azt kinyomtatnia - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz
2025. Január 11. 09:21, szombat | Kék hírek
Vádat emeltek egy cukrásztanoncokat zaklató férfival szemben
Vádat emeltek egy cukrászüzemben oktatóként dolgozó férfival szemben, aki a hozzá tanulóként beosztott diáklányokat zaklatta