A Békéscsabai Városi Polgárőrök elnökétől Bugyinszki Tamástól kaptam a meghívást, hogy csütörtökön kísérjem el Őket Nagyszalontára a Szent Antal Gyermekotthonba, mivel karitatív adományt visznek. Természetesen, mint polgárőr sajtós a felkérést elfogadtam, de még akkor nem sejtettem, hogy életem egyik legmegindítóbb napját fogom átélni.

Megérkeztem a Békéscsabai Városi Polgárőrség irodájába Békéscsaba, Lencsési út 18. szám alá. Bugyinszki Tamás elnök úr máris a lényegre tért, és segítségemet kérte, mert a Városi Polgárőrség által összegyűjtött adománynak kevés a hely, így az Én autómat is telepakolták a polgárőrök májkrémmel, vaj és sajtkrémekkel, almával és játékokkal.

Látván az aktívan rakodó városi polgárőröket elcsodálkozom, hogy hova ez a sok élelmiszer? Nem sok ez egy kicsit! Az elnök úr elmondja, hogy a Nagyszalontai gyermekotthonban száztíz gyermek él és vannak olyan nehéz napok amikor, csak egy tányér leves, vagy egy zsíroskenyér jut nekik vacsorára. Kik az adományozók, hiszen ez sokba kerül? Bugyinszki Tamás elmondja, hogy évek óta rendszeres támogatói vannak ennek az akciónak. Egy évben kb. három-négy alkalommal hozunk élelmiszert, az alábbi nemeslelkű emberek felajánlásainak köszönhetően:

Dr. Ferenczi Attila tanácsnok, önkormányzati képviselő, Tímár Ella önkormányzati képviselő, Takács Péter önkormányzati képviselő, Sóvári Ferenc a Fecó-Ferr-Fém Bt. ügyvezetője, Bora Imre a Bora Ital-nagykereskedelmi Kft. ügyvezetője, Bencs-Metál Kft., TOPlapTOP Kft., és természetesen a Városi polgárőrök csapata.

Látok az irodában előre becsomagolt számítógépet és különböző technikai eszközöket, ezeket is visszük? Nem! Kapom a választ az elnök úrtól, ezek a következő kb. kettő héten belül tervezett karitatív akciónk során visszük az Erdélyi Kovásza városában található Gyermekotthonba. Ekkor elgondolkodván már látom a mögötte lévő szervezői munkát, ez igen! Szép adomány és nagylelkű cselekedet a városi polgárőrségtől.

Pakolják a polgárőrök az autókat, raknak tojást, felvágottat, almát, kenőmájast, vajat, zsírt, sajtkrémeket, száraztésztát, mosóport, cukorkát, üdítőt, játékokat és természetesen sok-sok csoki nyuszit. A polgárőrök megírják a szállítóleveleket, és már indulunk is. Sarkad határában csatlakozik hozzánk még több újságíró és fotós. Megérkezünk a határállomásra látom, hogy az elnök urat már itt ismerik, de azért átnézik a meghatalmazásokat, szállítólevelet és az okmányokat. Minden rendben, indulás tovább. Nagyszalonta határában egy román rendőrrel szalutál az elnök úr. Gépkocsijainkkal begurulunk a gyermekotthonba, messziről egy kicsi lány szalad és kiabál, hogy szia anya! Bugyinszki Tamás elnök úr feleségének. Nem! Én ezt nem értem? és bátran rá is kérdezek, elmondják a polgárőrök, hogy a Bugyinszki család rendszeresen „civilben” is kijár látogatni és támogatni gyermekeket, ezt a kislányt már többször is elvitték magukkal egy kis nyaralásra.

Pál Mária a Nagyszalontai Szent Antal Gyermekotthon vezetője fogad minket és barátként üdvözöl mindenkit. Jönnek a gyermekek is mindegyik kivétel nélkül köszön, vagy csak éppen megölelnek, pedig Én most járok itt először. A gyermekek műsorral készültek fogadásunkra nagyon megható volt, hogy minden gyermek a haza szeretetéről dalolt vagy mondott egy-egy verset. A szép tiszta ékes szólású magyar beszéddel előadott műsor lélekmelengető volt.
A nevelők és a gyermekek frissen sült lángossal és teával kínáltak minket. Pedig tudjuk nekik sem jut néha elegendő élelem, de a vendég az első. A vacsora előtti imádság alatt nagyon szégyellem magam, hogy nem tudok még egy imát sem. De ekkor váratlanul egy kicsi lány megfogja a kezem és azt súgja, mondjuk együtt.

Az egyik nevelő asszonytól megtudom, hogy Böjte Csaba Atya által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány Erdélyi Gyermekotthonaiban 2200 gyermek talált védelmező otthonra. Van itt például árva és félárva gyermek is vagy csak olyan, akit eldobtak a szülei. Megtudom, hogy a legnépesebb testvérek 16-an vannak itt. Belegondolok, ha nincs Böjte Atya, akkor ezek a gyermekek román állami gondozottként nőnének fel.

A gyermekek körülvesznek minket, beszélgetünk és közösen kipakoljuk az adományokat. Már látom, hogy miért szeretnek a városi polgárőrök idejönni. Itt minden körülvesz a Hit és a szeretett, már valahogy Én is úgy érzem, mintha idetartoznék egy kicsit. Észre sem vesszük, hogy már kezd sötétedni. Elbúcsúzunk és elindulunk haza fele a gyermekek kiálltak az ajtóba és még az ablakból is integettek nekünk. Pál Mária a gyermekotthon vezetője így búcsúzott tőlünk „Isten fizesse meg jóságukat”!

További fotók megtekintéséhez kattintson ide, vagy a képre!

Polgárőr sajtó:
Kocziha P.