Hírek
2010. Október 22. 09:00, péntek |
Helyi
Forrás: Békés Megye Online
Bolza gróf Szarvasra látogatott
A napokban Szarvasra látogatott az arborétum-alapító Bolza család egyik leszármazottja.
Az Olaszországban élő gróf Bolza Antal már 28 éve nem járt a Körös parti városban. Ezúttal fiával, menyével, lányával és unokáival együtt érkezett. Megye egyébként az egyik legelőkelőbb olasz hercegi család tagja.
A vendégeket dr. Demeter László, a Szarvasi Gyógyfürdő igazgatója kalauzolta a városban. Megnézték az arborétumot, a Bolza-kastélyt és a családi mauzóleumot is. A kirándulás sétahajózással zárult a Körös-holtágon. Dr. Demeter László elmondta: a Bolza család tagjai gazdag élményekkel és jó tapasztalatokkal távoztak, s ígéretet tettek arra, hogy a jövőben gyakrabban ellátogatnak Szarvasra. Erre valószínűleg jó alkalmat teremt majd az az ünnepség, melyet a szarvasi katolikus templom alapításának 200. évfordulóján, 2012-ben rendeznek. Ekkor ugyanis egy újabb Bolza- találkozót is terveznek.
A Bolza család leszármazottjai legutóbb az ezredfordulón találkoztak Szarvason.
A napokban Szarvasra látogatott az arborétum-alapító Bolza család egyik leszármazottja
Forrás: Glózik Klára Tourinform - Békés megye irodavezető, Thermál Consulting Kft.
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi
131 autóbuszt vásárol a MÁV
Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi
K&H: indul a „pénztanárok” versenye
a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok
2025. Január 11. 09:22, szombat | Belföld
Mabisz: 2025-től már elektronikusan is érvényes a zöldkártya
Január elsejétől az Európai Unió minden tagállamában elektronikus formátumban is érvényes a zöldkártya, a gépjármű üzembentartójának nem kell azt kinyomtatnia - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz
2025. Január 11. 09:21, szombat | Kék hírek
Vádat emeltek egy cukrásztanoncokat zaklató férfival szemben
Vádat emeltek egy cukrászüzemben oktatóként dolgozó férfival szemben, aki a hozzá tanulóként beosztott diáklányokat zaklatta