- Ásványi anyagokban szegény hazánkban legértékesebb természeti kincsünk bizonyosan az emberi tehetség. Azonban mi ezekkel a kincseinkkel is rosszul sáfárkodunk: a kivételes tehetségek jelentős hányada elveszett - szögezte le elöljáróban dr. Czeizel Endre.

"A tehetség kibontakozását többek között a szélsőséges kedélyállapotok - a mániás-depresszió és a depresszió - is akadályozhatják, s ezek előfordulása gyakoribb a géniuszokban. Részben ez magyarázhatja meg az önpusztítás különböző formáit a kreatív emberek körében, szemben a kivételes értelmi képességűek jobb egészségi állapotával" - véli.

A professzor előadásában többször rámutatott a rossz hazai iskola-modellekre is. Többek között, szerinte hiba, hogy csak az alacsony intelligenciájú gyerekek kaphatnak speciális képzést, ugyanis az általános tanterv kifejezetten az átlag intellektusú tanulóknak készült.

Elmondta, a géniuszok is ugyanolyan kezelhetetlenek az iskolában, mint a gyöngébb képességű (sors)társaik. Ők is éppúgy izegnek-mozognak, nem figyelnek az órákon, s majd a kicsöngetés előtt feltesznek néhány olyan kérdést, amelyektől a tanárok elkékülnek.

A genetikus a fenti állításokat néhány amerikai példával is illusztrálta: Thomas Edisont már általános alsóban gyógypedagógiai iskolába helyezték; míg Henry Ford csak 24 esztendősen maturált. (Magyarországon is lábra kelt egy anekdota, miszerint Petőfit is megbuktatták magyarból - S.T.)

A továbbiakban dr. Czeizel Endrével, a művészek - a racionális ember számára - értelmetlen önégetéséről beszélgettem.

- Az alkotóknál lényegesen nagyobb a hajlam az önpusztításra, mint egy átlagember esetében, miért?
- A művésznek önmagát kell megmutatnia. A költők a saját lelküket, a személyiségüket tárják exhibicionistaként a világ elé. A színészek pedig az előadás közben elégnek, hiszen, ha jók, akkor százhúsz százalékosan beleélik magukat a szerepükbe. Számos színésszel beszéltem, hogy miért van az, hogy éjszaka nem tudnak hazamenni, és először el kell menniük valahová inni? A válasz az volt, hogy úgy sem tudnának még aludni. Azt gondolom, hogy ők egy kicsit tényleg áldozatai a szakmájuknak.

- Az előadásában megemlítette a társadalom felelőtlen felelősségvállalását, azaz jobban oda kellene figyelni rájuk. De tovább lépve, az elkallódásukban lehet összefüggés a tipikus magyar betegséggel, a széthúzással, a féltékenykedés-irigykedéssel, a gáncsolással? Részint ezért nem lesznek a tehetségekből talentumok?

- Biztos. Amikor azt vetem föl: mitől van az, hogy rosszul sáfárkodunk a tehetségekkel? Az egyik meghatározó feltétel a gazdasági körülmények, mert ahhoz pénz is kell, hogy egy tehetség kibontakozhasson; döntő befolyásúak a társadalmi körülmények, mert ugye Mohács óta itt mindig más az úr, tehát soha nem támogatták a magyart; a harmadik a pedagógusi felkészületlenség; az ötödik az önpusztítás; de a negyedik: a (magyar) ember nem tudja elviselni azt, aki nála különb.

Such Tamás