Városlista
2025. január 11, szombat - Ágota

Hírek

2010. Október 05. 15:00, kedd | Helyi
Forrás: Békéscsaba Megyei Jogú Város

Értékgazdag Település 3. helyezés

Értékgazdag Település 3. helyezés

Békéscsaba önkormányzatának és helyi közösségének.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember közepén adta be pályázatát a Tájérték Katasztert (TÉKA) megvalósító konzorcium tagjai, a Budapesti Corvinus Egyetem Táj

Harminckét érvényes pályázat érkezett szeptember 13-áig a TÉKA-konzorcium által meghirdetett Értékgazdag Település díjra. A Tájérték Katasztert létrehozó öt szervezet három kategóriában várta a pályaműveket: 10 ezer fős lélekszámig, a közepes méretű települési kategóriában, valamint 40 ezer fő fölött. A legaktívabbak a legkisebbek voltak, húsz község és város nyújtotta be a jelentkezését azzal, hogy feltöltötte a www.tajertektar.hu honlapra a bemutatkozó videóját vagy prezentációját, valamint a településre vonatkozó értékőrző és -teremtő programját. Emellett hat közepes és hat nagyváros szállt versenybe az Értékgazdag Település címért.

A kiírók a pályázati felhívásban hangsúlyozták, hogy nemcsak a településen található értékek mennyisége alapján fogják odaítélni a díjat, hanem döntő szempont lesz az is, hogy ki mennyire vonzó módon, kreatívan tudja a saját értékeit bemutatni.

A díjátadó ünnepséget 2010. szeptember 30-án Budapesten a Magyar Kultúra Házában tartották, ahol a győztes pályaműveket nyilvánosan is levetítették a résztvevőknek.

A 3. kategóriában a 40.000 fő fölötti lélekszámú települések közötti versenyben Békéscsaba 3. helyezést ért el. A szakmai zsűri véleménye szerint városunk pályázati anyaga jól példázza a táj és a hozzá kapcsolódó értékek sokszínűségét. A város építészeti, környezeti értékei mellett a helyi táj termékei is kiemelt szerepet kapnak. Külön kiemelendő a Körösök Völgye Natúrpark Egyesülettel való együttműködés, amely várhatóan a tágabb környezetre, tájra is további pozitív hatással lesz.
A beérkezett pályaművek között valóban születtek izgalmas alkotások, érdekes megközelítések, amiről bárki meggyőződhet, a www.tajertektar.hu oldalra látogatva.

1.kategóriában 10.000 fős lélekszámig versengtek a települések.
1. helyezés SZENTBÉKKÁLLA
2. helyezés Második helyen három település végzett
CSERÉPFALU
KUNSZIGET
MÓRAHALOM

3. helyezés A másodikhoz hasonlóan harmadik helyen is három település végzett.
VINDORNYASZŐLŐS
KAZÁRON
RAGÁLY

2. kategóriában a 10.000 és 40.000 közötti lélekszámú települések versengtek a címért.

1. helyezés: MOSONMAGYARÓVÁR
2. helyezés Második helyezést két település nyert el ebben a kategóriában.
BUDAÖRS
TAPOLCA
3. helyezés VÁC

3. kategóriában a 40.000 fő fölötti lélekszámú települések versengtek a címért.
1. helyezés MISKOLC
2. helyezés ERZSÉBETVÁROS
3. helyezés BÉKÉSCSABA

Ezek érdekelhetnek még

2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi

131 autóbuszt vásárol a MÁV

Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi

K&H: indul a „pénztanárok” versenye

a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok

2025. Január 10. 08:21, péntek | Belföld

Tavaly novemberben is lassult az ipari termelés

2024 novemberében az ipari termelés volumene 4,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

2025. Január 10. 08:19, péntek | Belföld

Lázár János: van igény az olcsó közösségi közlekedésre Magyarországon

Az olcsó közösségi közlekedésre van igény Magyarországon - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.