Városlista
2025. január 11, szombat - Ágota

Hírek

2024. Június 06. 06:00, csütörtök | Életmód
Forrás: MTI

Észak-kínai leopárd született a Szegedi Vadasparkban

Észak-kínai leopárd született a Szegedi Vadasparkban

Észak-kínai leopárd (Panthera pardus japonensis) született áprilisban a Szegedi Vadasparkban, a gondozók által nevelt, két hónapos hímet szerdán mutatták be.

Veprik Róbert igazgató elmondta, a párduc április 5-én a kifutóban, a látogatók szeme láttára jött a világra. Anyja azonban egyáltalán foglalkozott vele, nem szoptatta, sőt meg sem tisztította az újszülöttet.

Három óra elteltével úgy látták, a kölyök élete veszélyben van, ezért közbe kell lépni. Bár az állatkerti szakma nem támogatja a kölykök gondozók általi felnevelését, az észak-kínai leopárd annyira ritka - a világ állatkertjeiben mindössze 57 egyedét gondozzák, vadon is pár száz példány élhet -, hogy az újszülött kiemelése mellett döntöttek - tudatta a szakember.

Komoly kihívást jelentettet a kölyök megfelelő táplálása, hiszen nem állnak rendelkezésre szakirodalmi adatok az észak-kínai leopárdok neveléséről. A nagymacskák teje jelenősen eltér a házi macskákétól, lényegesen magasabb például a D-vitamintartalma. Végül egy kecsketejből és macskatejpótlóból készült keverék vált be, melyet probiotikumokkal és csukamájolajjal egészítettek ki - közölte az igazgató.

A kis hím párduc, amely végül a Poldi nevet kapta, 700-750 grammos tömeggel született, két hónap elteltével pedig mintegy öt kilogrammot nyom. Még hosszú ideig szüleitől elkülönítve kell nevelni, de péntektől egy külön bemutatóban a vadaspark vendégei is láthatják. A gondozók a következő hetekben is foglalkoznak majd vele, bemennek hozzá játszani, de néhány hónap múlva igyekeznek összeszoktatni az anyjával, ez várhatóan azonban hosszú folyamat lesz - mondta Veprik Róbert.

Az észak-kínai párducot európai fajmentő tenyészprogram keretében tartják Szegeden. A program vezetői a kölyök fél-, egyéves korában adnak majd ajánlást, hova kerüljön az állat.

Észak-kínai leopárd - melyet a szakemberek egy része egy alfajba sorol az amuri leopárddal (Panthera pardus orientalis) - az egyik legészakabbra élő párduc. Mérete nagyobb mint a délebbre előforduló alfajoké, testhossza 140-160 centiméter, tömege elérheti akár a 90 kilogrammot is. Szőrzete is jóval vastagabb mint a melegebb vidékeken honos alfajoké.

Szürkületkor aktív, napnyugta előtt indul vadászni, fő zsákmánya a különböző szarvasfélék, de elejti az őzeket, vaddisznókat, nyulakat, borzokat és a madarakat is. Sebessége eléri a 60 km/h-át, akár ötméteres távolsága vagy háromméteres magasságba is képes ugrani. Más leopárdokhoz hasonlóan magányosan élnek, leszámítva az utódjukat nevelő nőstényeket.

Az észak-kínai leopárdok két-három éves korukban válnak nemileg éretté. A párzási időszak tél végén van, a nőstények 90-105 napos vemhesség után hozzák világra utódjukat. A kölykök másfél-két év után hagyják el anyjukat.

Az alfajt az orvvadászat mellett a civilizáció terjedése, a zsákmányállatok fogyatkozása veszélyezteti.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Január 11. 09:14, szombat | Életmód

Leállások lesznek az OTP-nél

Rendszerfejlesztési okokból egyes szolgáltatáscsoportokon belül csak részlegesen lesznek elérhetők egyes funkciók az OTP Banknál több januári és februári időpontban.

2025. Január 10. 08:17, péntek | Életmód

Közel 20 ezren fordultak már orvoshoz, influenzás tünetekkel

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint 2024. december 30. és 2025. január 5. között az országban 19 900-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel

2025. Január 09. 07:31, csütörtök | Életmód

A memóriazavarok kezeléséhez vihet közelebb magyar és amerikai kutatók felfedezése

Az emberi hajszálnál százszor vékonyabb struktúrákban sikerült megfigyelni az emlékek megszületését egy magyar kutatók által fejlesztett speciális mikroszkóp segítségével.

2025. Január 09. 07:31, csütörtök | Életmód

MOHU: már több mint egymilliárd palackot váltottak vissza Magyarországon