Hírek
2010. Szeptember 23. 15:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: InfoBékéscsaba.hu
Felavatták a 250 kilométeres csatornafejlesztés első végátemelőjét
Mérföldkövéhez érkezett az országos jelentőségű környezetvédelmi beruházás Békéscsabán.
2010 szeptember 22.-én Vantara Gyula polgármester a Békéscsaba Szennyvíztisztításának és Csatornázásának Fejlesztése projekt nyitórendezvényén felavatta azt a végátemelőt, amely segítségével az eddig csatornázatlan területek is hamarosan bekapcsolódhatnak a város megújuló szennyvíztisztítási rendszerébe. A beruházás nagyságrendjét tekintve országos jelentőségű, hiszen a közel 18 milliárd forintos fejlesztés keretében a Békéscsaba-Budapest távolságot is meghaladó, összesen több mint 250 km csatorna épül meg 2010-2012 között, valamint sor kerül a szennyvíztisztító telep korszerűsítésére is. A projektet Békéscsaba Város Önkormányzata az Európai Unió és a magyar állam támogatásával valósítja meg.
A békéscsabai szennyvízberuházás megvalósulásának nyitányaként 2010. szeptember 22-én került sor a projekt legelső kiemelkedő létesítményének felavatására. Az újonnan megépült ún. "T10-es végátemelő" a város 14 körzetét, közel 4000 lakót érintő új csatornarendszer egyik kulcselemét jelenti. Ez a létesítmény teszi lehetővé ugyanis, hogy a város eddig csatornázatlan háztartásai is a szennyvízelvezetés részévé váljanak majd, hiszen segítségével kapcsolódhatnak rá ők is a korszerűsítés és kapacitásbővítés előtt álló békéscsabai csatornahálózatra és a szennyvíztisztító telepre.
A felavatott létesítmény, mely 8 méter mély, 135 köbméter térfogatú, földbe süllyesztett vasbeton gyűrűkből álló akna, mely 4 db nagy teljesítményű szivattyút, valamint mérő- és jelzőberendezéseket foglal magában - a kapcsolódó csatornaszakaszok kiépülését követően - másodpercenként 162 liter szennyvizet továbbít majd egyenesen a szennyvíztelepre, melynek fejlesztésére ugyancsak a jelen projekt során kerül sor. Az új létesítményt a nyitórendezvény keretében a főkapcsoló elforgatásával Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere hozta működésbe. Az avatáson tartott próbaforgatás során a végátemelő sikeresen vizsgázott, készen áll arra, hogy a későbbiekben befogadja és tisztításra továbbítsa az újonnan csatornázott településrészek szennyvizét.
A Békéscsaba Szennyvíztisztításának és Csatornázásának Fejlesztése projekt keretében az idén kezdődött munkálatok során a ma felavatott végátemelőn kívül ezidáig 15 km gravitációs vezeték, 7 km nyomóvezeték és három kisebb átemelő épült meg, a közel 9000 bekötővezetékből pedig 707 készült el.
"A szennyvíztisztítási projekt Békéscsabán hosszú idők óta a legjelentősebb és legátfogóbb, legátgondoltabb beruházás. Mi csabaiak, büszkék lehetünk arra a felelősségtudatra és egységre, amellyel városunk lakói a környezet megóvása felé fordulnak. A szennyvíztisztítási beruházás kapcsán nincs nyoma a széthúzásnak, városunk és környezetünk jövője összefogást teremt, megerősíti az együttműködés légkörét az emberek között. Közvélemény-kutatások bizonyítják, hogy a csabaiak döntő többsége, szinte kivétel nélkül támogatja e fejlesztést és várja a beruházás sikerét. Ez az összefogás örömteli és egyúttal elengedhetetlen is ahhoz, hogy a város egyre több háztartása élvezhesse hamarosan a csatornázás nyújtotta előnyöket, hosszú távon pedig egy tisztább és egészségesebb Békéscsabát teremtsünk meg magunk és hagyjunk örökül utódaink számára." - fogalmazott ünnepi beszédében Vantara Gyula polgármester.
"A város több pontján az új rendszerre való rákötések - szigorúan szabályozott rendben - hamarosan megkezdődhetnek és 2013-ra már egy közel teljes körű, technológiájában is megújult szennyvíztisztítási rendszer működhet Békéscsabán - köszönhetően többek között a ma felavatott kulcsfontosságú végátemelőnek is. A város alacsony földrajzi fekvése, a magas talajvízszint, valamint a településen jelenlévő futóhomok miatt a csatornaépítés során kiemelt körültekintéssel és alapossággal kell eljárnunk mind az előkészítés, mind a megvalósítás folyamán. A csatornahálózat építése azonban az összes szakmai kihívás ellenére is megfelelő ütemben halad. Az okozott átmeneti kényelmetlenségekért továbbra is kérjük és megköszönjük a lakosság türelmét." - emelte ki a rendezvényen Sztankó Ilona, a beruházás megvalósítását irányító önkormányzati projektszervezet vezetője.
"Fontosnak tartjuk és átérezzük a város és a régió számára egyaránt nagy változást hozó beruházás jelentőségét. Ezért a tőlünk megszokott nemzetközi színvonalú munkával segítjük a fejlesztés sikeres megvalósítását." - hangsúlyozta Kele Sándor Zsolt, a kivitelező Sade Magyarország ügyvezető igazgatója.
További információ:
Boczán Edina - Double Decker PR Ügynökség
Telefon: 30/555-1818
E-mail: boczan.edina@doubledecker.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi
131 autóbuszt vásárol a MÁV
Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi
K&H: indul a „pénztanárok” versenye
a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok
2025. Január 10. 08:21, péntek | Belföld
Tavaly novemberben is lassult az ipari termelés
2024 novemberében az ipari termelés volumene 4,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2025. Január 10. 08:19, péntek | Belföld
Lázár János: van igény az olcsó közösségi közlekedésre Magyarországon
Az olcsó közösségi közlekedésre van igény Magyarországon - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.