Városlista
2024. szeptember 30, hétfő - Jeromos

Hírek

2010. Március 29. 14:00, hétfő | Helyi
Forrás: Békés Megyei Jókai Színház

Fodor Zsóka nyilatkozata a drámaíró versenyről

Fodor Zsóka nyilatkozata a drámaíró versenyről

A népszerű színésznő, Fodor Zsóka vallomása a drámaversenyről, békéscsabai kötődéséről, múltról és jelenről

- Nagyon izgatottan várom a versenyt - kezdte mondandóját Fodor Zsóka, a Magyar Drámaíró Verseny egyik zsűritagja.

- Egy ilyen jellegű feladat megoldása rendkívüli kihívást jelent színésznek, rendezőnek, írónak egyaránt.

A Jókai Színház által alapított Gálfy László Gyűrű-díj kuratóriumának tagjaként elmondhatom, hogy gyakorlott vagyok a zsűrizésben, de ez a mostani egészen másfajta helyzeteket ígér, a verseny feltételeiből adódóan. Nagy öröm számomra, hogy ebben a feladatkörben is számít rám a békéscsabai színház, mindig nagyon szívesen jövök ebbe a számomra nagyon kedves városba. Kuratóriumi tagként minden hónapban leutazom Békéscsabára, az összes előadást végignézzük, és a többi döntnökkel együtt az évad végén, értékelések után döntünk. Most mindez két napba lesz sűrítve. Ezeket a feltételeket mind figyelembe kell venni. Rendkívül összehangolt, és feszes munkát követel mindenkitől ez a verseny.

Biztos vagyok benne, hogy különleges élmény lesz. A mai napig kapok számtalan pozitív visszajelzést nézőktől arról az időszakról, mikor itt játszottam. Ugyan a színészi pályám - közvetlenül a diploma megszerzése után - Kecskeméten indult, de ott csak egy évig voltam.

Színésznővé válásomat 1974-re datálom, amikor leszerződtem Békéscsabára. Tehát színészi pályám itt indult, és a sors keze, hogy ez az a város, ahol hosszú kihagyás után visszatérek a színpadra, méghozzá egy olyan szereppel, amilyen nincs másik a világirodalomban.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi

NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa

2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi

PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit

A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre

2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi

Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban

Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.

2024. Szeptember 29. 08:24, vasárnap | Sport

Jobban van Kempf Zoltán BMX-versenyző

Kielégítő és megnyugtató az állapota Kempf Zoltán BMX-versenyzőnek, aki a múlt héten szenvedett súlyos balesetet Svájcban.