Hírek
2010. Szeptember 19. 09:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Hír6.hu
Hamar elhárították a csőtörést
Elméleti és gyakorlati versenyek a Vízműnél.
„Az ásványvíz úgy lett az egészséges életmód része, hogy közben elfelejtettük megkérdezni, mi a baj a csapvízzel." (Cikkünk mottója, idézet az index.hu-ról.)
A II. Belső Szerelőversenyre minden területi mérnökség (Északi-, Közép és Dél-Békési) két-két 3 fős csapatot küldött a versenyre, tudtuk meg Goda Sándortól, a szervizüzem vezetőjétől, aki egyben a zsűri tagja is volt. Elmondta, a délelőtt folyamán az elméleti verseny zajlott, s délután a gyakorlati megmérettetés, amit szintén kettébontottak.
A versenyzők először egy ejektoros kutat telepítettek a Vízmű udvarán, és azt szimulálták, hogy a fogyasztók számára hogyan lehet hagyományos módon vizet szolgáltatni. Míg a másik egy rekonstrukciós jellegű feladat volt, amikor a szakemberek feltárnak egy meghibásodott idomot, és azt miképpen tudják szakszerűen kicserélni.
- Eközben a zsűri tagjai folyamatosan ellenőrizték a munkahelyeket, plusz egy „zaklató" külső személy lassította a munkát, amivel megpróbáltak még életszerűbbé tenni a versenyt - fűzte hozzá Goda Sándor.
Az eső és a verseny alatt teljes munkaidőben működött a mobil vízbüfé. Ingyen volt, és semmivel sem volt rosszabb a palackozott társainál.
Such Tamás
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi
131 autóbuszt vásárol a MÁV
Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi
K&H: indul a „pénztanárok” versenye
a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok
2025. Január 10. 08:21, péntek | Belföld
Tavaly novemberben is lassult az ipari termelés
2024 novemberében az ipari termelés volumene 4,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2025. Január 10. 08:19, péntek | Belföld
Lázár János: van igény az olcsó közösségi közlekedésre Magyarországon
Az olcsó közösségi közlekedésre van igény Magyarországon - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.