"Esedezésemet megújítva kérem tisztelt Elnök urakat, fogadják mind maguk, mind Egyesületeik irányában igaz nagyrabecsülésem kijelentése mellett barátságos üdvözletemet” – írta 1868. március tizennyolcadikán kelt, Turinból Békéscsabára küldött levelének végén Kossuth Lajos, a csabai Omaszta Szilárd és Kemény Mihály levelére válaszul. A Kossuth-levél, az eltelt közel másfél évszázadban bejárta szinte a fél világot, de az Amerikában élő Móra Zoltánnak – Kemény Mihály dédunokájának – és dr. Szapáry Györgynek, Magyarország washingtoni nagykövetének köszönhetően augusztus tizenhetedikén visszakerült Békéscsabára. Mostantól a Munkácsy Emlékházban láthatjuk Kossuth Lajos kézírását.

Vantara Gyula és dr. Szapáry György az emlékház előtt, a háttérben a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekarral - a képre kattintva megtekintheti galériánkat (fotó: Such Tamás)

Pénteken délután, a Munkácsy Emlékházban zajlott átadó ünnepséget megelőzően Vantara Gyula polgármester és dr. Szapáry György nagykövet mondta el a levél kalandos történetét, Mészáros Zsuzsa, az emlékház művészeti vezetője valamint Gécs Béla helytörténeti kutató társaságában. Az emlékházban aztán a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar és a Jókai színház művészeinek műsora után a saját szemünkkel is láthattuk Kossuth Lajos kézírását, a múltból ránk maradt ereklyét, a történelem egy darabkáját, amellyel dr. Szapáry György közvetítésével Móra Zoltán örvendeztette meg a csabaiakat.

– Békéscsaba szempontjából, de országos viszonylatban is izgalmas történelmi dokumentáció került a város birtokába a levéllel – hangsúlyozta Vantara Gyula az emlékházban. – A kiegyezés után, a Kossuth Lajos iránt egyre fokozódó tisztelet jeléül íródott Békéscsabáról egy levél, amelyben a város vezetői arra kérték Kossuthot: engedje meg, hogy Békéscsabáról festőt küldjenek, aki portrét készít róla. A Kossuth-levél válasz volt erre a kérésre. A dokumentum azért is fontos számunkra, mert ennek nyomán jobban megismerhetjük ezt a történelmi időszakot – mondta a polgármester.

Vantara Gyula hozzátette, hogy ez a levél az első lépés volt abban a törekvésben, amely Kossuth Lajos emlékének megőrzésére irányult Csabán. Mint a levélből kiderül, Kossuth örült annak, hogy száműzöttként is gondolnak rá, de a nem szívesen ült volna modellt. Ezért az „esedezés”, amit egy javaslat is követ: fordítsák inkább jótékony célra a festő kiutaztatására és a képre szánt összeget. A csabaiak persze megtalálták a módját, hogy emléket állítsanak Kossuthnak. A hajdani képviselő-testület megrendelésére készült róla egy mellkép, később díszpolgárrá avatták, teret neveztek el róla, 1905-ben pedig elkészült a máig a Kossuth téren látható Kossuth-szobor.

Mint azt dr. Szapáry Györgytől megtudtuk, a Kossuth-levél Kemény Mihály családjában maradt, a leszármazottak ereklyeként őrizték, így került a dédunokához, Móra Zoltánhoz.

– Az ötvenes évek elején, a kitelepítés idején ismertem meg Móra Zoltán és családját. Móráék 1956-ban Amerikába mentek, Washingtonba kerültek, ezután sokáig nem láttuk egymást. Én szintén 1956-ban mentem ki, tíz évvel később Washingtonban telepedtem le, megtaláltuk egymást, a barátságuk azóta is tart. Amikor nagykövetnek neveztek ki, Zoltán felkeresett a levéllel, mert úgy gondolta, odaajándékozza azt a nagykövetségnek. Átvettük, de már akkor megfogalmazódott, hogy ennek az igazi helye Magyarországon, Békéscsabán van – mondta dr. Szapáry György.

A nagykövet most, Móra Zoltán beleegyezésével, személyesen hozta el Kossuth Lajos levelét Békéscsabára. Mindvégig nagyon vigyáztak rá, Vantara Gyula polgármester és Mészáros Zsuzsa biztosította dr. Szapáry Györgyöt, hogy ez Békéscsabán is így lesz. Mostantól két hétig a tintával íródott eredeti levelet tekinthetik meg a Munkácsy Emlékházban az érdeklődők, utána a levél megóvása érdekében a másolatát láthatjuk, de kutatás céljából az eredetit is rendelkezésre bocsátják.

Mikóczy Erika

Dr. Szapáry György a levél kéziratát tartja a kezében

Íme Kossuth Lajos levelének veretes szövege 1868-ból:

Omaszta Szilárd és Kemény Mihály uraknak a B. Csabai Casino és a B. Csabai polgári Kör Elnökeinek B. Csabán.
Turin Mart 18 k 1868

Tisztelt Elnök urak!

Nem tartani érdemetlennek a honfitársak jóindulatára minden körülmények között igen becses életnyeremény. Sokszorozottan becses, midőn egy száműzöttnek nyújtatik.

Őszinte hálával méltányolom tehát a kútfőt, melyből a B.Csabai Casinónak és polgári Körnek arczképem megszerzésére vonatkozó határozataik eredtek.

Hanem, ami az általam hálával fogadott jóindulat jeléül választott módon illeti: engedjék tisztelt Elnök urak Kérem, hogy múlljék el tőllem epohár ha csak lehet.

Nem tehetek rólla, de én bár mennyire törekedtem is a kényszerűségnek egy vagy más alkalmakon magamon erőt venni, soha sem bírtam menekülni a gondolattól, hogy az arczkép megörökítéséhezi személyes hozzájárulásban, egy neme az öndicsőítési hiúságnak fekszik, mi iránt én legyőzhetetlen ellenszenvet érzek.

Nem követelem, hogy igazam van; elismerem ha tetszik, hogy oktalan gyarlóság. De nem tehetek rólla, ez nállam valóságos idiosynacracyva fejlődött amelynek mentségére csak annyit mondhatok, hogy ha gyarlóság legalább ártatlan, nem ártok vele senkinek.

De hogy mily fokig megyen nállam ezen ellenszerv, megítélhetik tisztelt Uraságtok abból: hogy még saját családom kívánságának e részbeni teljesítésére sem birtam soha magamon erőt venni; legalább nem a fényképezésen túl melynek a mikor már épen ki nem kerülhetném valóságos arcverejték közt kiállására csak azon gondolat bírt reá, hogy pár percek alatt vége van a purgatóriumi jelenetnek.

Hanem hogy én napokon át óra hoszant lesessem egy festő által arczomat, alakomat (mint ez olajfestészetnél máskép nem lehet) ez a gondolat valósággal idegessé teszen. Kétszer történt életemben, hogy ily kényszerűségnek engednem kellett, s mondhatom mind kétszer csaknem kétségbe ejtettem a szerény művészt arczvonásaimnak a nevetségig boszús izgékonysága által, mely minden mesterségét kijátszotta, de melyről én Isten látja lelkemet nem tehettem.

Múlljék hát el tőllem e pohár hacsak lehet.

És ha kérésem nyomhat valami a tisztelt Egyesületek előtt esedezem fordítsák valami hasznosra azon nem csekély öszeget, melybe egy művésznek ide utaztatása, S jutalmazása kerülne.

Enyhítsék vele egy Csabai szegény honvédnek nyomorát, - vagy kamatot kamathoz véve, gyümölcsöztessék egy szegény árva leánykának mennyaszonyi ajándokául, - vagy adják kamatját évenkint ösztöndíjul azon Csabai gazda leánynak, ki az e végetti versenynél legjobb kenyeret sűteni, s legízletesebben megfőz egy oly szerény eleséget minővel a munkás nép táplálkozni szokott, vagy gyarapítsák a helybeni népiskola tanszereit azon practicus irányban, melyben a népiskolának hogy rendeltetésüknek megfeleljenek vezettetni kellene. - vagy fordítsák ösztöndíjúl az elemi tanodákban a legjobb, legszorgalmasabb tanulónak, vagy javítsák kamatjaival a fájdalom hazánkban oly szűk ellátású néptanítók valamellyikének fizetését, szóval adjanak bőkezűségüknek valamely gyümölcsöző irányt, mely Egyesületük hazafias szelleméhez is méltóbb leszen,’s nekem is örömet okozna, örömtelen távolomban.

Ha kérésemnek engedni méltóztatnak, inkább, - miszerint bizonyságát adjam hogy a tiszelt Egyesületek róllami szives megemlékezését mennyire becsben tartom, erőt veszek magamon, egy photographiai ülésre, s magamnon vállalom, hogy készíttetek egy olajfestményű életnagyságú mell –fényképet, minőt ötöd vagy tán tized részével azon költségnek, melybe egy művész ideutaztatása, ’s honoráriuma kerülne, itt egy uj találmányú procedúrával mesterileg készítenek; s azt a tisztelt Egyesületnek rendelkezésére el is küldöm.

Esedezésemet megújítva kérem tisztelt Elnök urakat fogadják mind maguk, mind Egyesületeik irányábani igaz nagyrabecsülésem kijelentése mellett barátságos üdvözletemet.

Kossuth Lajos