Hírek
2010. Március 03. 08:00, szerda |
Belföld
Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Helyi kék hírek - balesetek
A Viharsarokban történt - a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság napi hírösszefoglalója.
A délelőtti órákban Orosháza külterületén egy tehergépkocsi ütközött személygépkocsival. A balesetben mindkét jármű vezetője és a személygépkocsi utasa is könnyű sérülést szenvedett.
Békéscsaba felől Csabaszabadi irányába tartott annak a személygépkocsinak a vezetője, aki előzési szándékkal áttért menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba - figyelmetlensége okán azonban nem észlelte -, hogy egy másik gépkocsi már megkezdte az előzését. Így összeütköztek, melynek következtében ezen utóbbi gépkocsi az úttestről letért, fának ütközött majd kigyulladt. Vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel úszta meg a balesetet.
Öten tartózkodtak abban a gépkocsiban, melynek vezetője elvesztette a jármű feletti uralmát és frontálisan egy az úttest melletti tölgyfának ütközött tegnap a kora esti órákban Békés Dánfokon. A balesetben a gépkocsi vezetője és jobb első utasa súlyosan, további két utas pedig könnyebben sérült. Az anyagi kár kb. 2 millió forint. A gépkocsiban tartózkodók közül senki nem használta a biztonsági övet.
sajtóügyeletes
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Belföld
Hirado.hu: ismét meghívta a közmédia Orbán Balázst és Magyar Pétert vitára
Ismét meghívta Orbán Balázst, a miniszterelnök politikai igazgatóját és Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét az M1 aktuális csatorna és a hirado.hu közös csütörtök esti hírháttér műsora, a 48 perc szerkesztősége vitára - írta a h
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Belföld
Árvíz - Szalay-Bobrovniczky Kristóf: annyi katona megy a gátakra, amennyi csak kell
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Belföld
Árvíz - Orbán Viktor engedélyt adott a Lajta-menti szükségtározó megnyitására
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Belföld
Árvíz - OVF: hosszú ideig elhúzódó árhullámra kell felkészülni
Hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni, sokáig lesz érvényben harmadfokú készültség az érintett folyókon - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd délutáni műsorában.