Hírek
2010. Március 26. 08:00, péntek |
Belföld
Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Helyi kék hírek - balesetek
A Viharsarokban történt - a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság napi hírösszefoglalója.
16 órakor Békésen a Liliom utcán közlekedett egy személygépkocsi, amelynek vezetője a Szarvasi utca kereszteződésénél balra kívánt kanyarodni. Ennek során nem biztosította az elsőbbséget a Szarvasi utcán közlekedő másik autósnak és összeütköztek. A vétlen autó vezetője könnyű sérüléseket szenvedett.
17 óra 10 perckor Dobozon a Marx u. 24. szám előtt az autóbuszöbölben álló helyközi járatos busz mögül - az eddigi adatok alapján - egy gyermekkorú személy szétnézés nélkül lépett ki az úttestre, akit a Marx utcán Békéscsaba felé közlekedő személygépkocsi elütött. A gyalogos a baleset következtében 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.
21 óra 45 perckor Sarkadkeresztúr belterületén haladt egy tehergépkocsi amelynek vezetője - elmondása szerint - a Rákóczy u. 57. szám előtti szakaszon elaludt és az enyhe jobbra ívelő kanyarulatban áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, majd az útpadkára, ahol egy jelzőtáblának nekiment. Ezt követően a vízelvezető árokba hajtott, ahol egy bejáró beton talapzatának ütközve állt meg. A jármű vezetője a baleset következtében 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.
sajtóreferens
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 29. 08:18, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor Csehországba utazott
Orbán Viktor miniszterelnök is személyesen felköszönti 80. születésnapján Milos Zeman korábbi cseh köztársasági elnököt
2024. Szeptember 29. 08:15, vasárnap | Belföld
Az ötöslottó nyerőszámai
2024. Szeptember 28. 09:09, szombat | Belföld
KSH: augusztusban 4 millió 748 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék
2024 augusztusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 39 ezerrel, 4 millió 748 ezerre nőtt. A munkanélküliek száma 210 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt
2024. Szeptember 28. 09:05, szombat | Belföld
Gulyás Gergely: Orbán Balázs félreérthetően fogalmazott, de ez nem változtat az elmúlt évtizedben végzett kiváló munkáján
A miniszterelnök politikai igazgatója félreérthetően fogalmazott, ez azonban nem változtat az elmúlt évtizedben a magyar közéletben végzett kiváló munkáján - írta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Facebook-oldalán.