Hírek
2024. Március 09. 10:35, szombat |
Életmód
Forrás: MTI
Kiüresedett párkapcsolatokról szól Hajdu Szabolcs Kálmán-nap című filmje
A kiüresedett párkapcsolatokról beszél humorral Hajdu Szabolcs Balázs Béla-díjas rendező új filmje, a Kálmán-nap, amely március 14-től kerül a mozikba.
A Kálmán-nap, az Ernelláék Farkaséknál című alkotással kezdődött trilógia második része, a harmadik film, az Egy százalék indián a tervek szerint év végén kerül a mozikba - hangzott el a film sajtóvetítésén. A Kálmán-nap nemzetközi premierje a Tallinn Black Nights Fesztiválon volt 2023 novemberében.
A történetben Kálmánhoz és Olgához vendégségbe érkezik Olga testvére és férje, Zita és Levente. A két negyvenes páros Kálmán névnapját készül megünnepelni, de gyorsan felsejlenek a már nehezen titkolható párkapcsolati nehézségek.
A 2016-os Ernelláék Farkaséknál című színdarabbal és filmmel kezdődő trilógiát hat éven keresztül írta Hajdu Szabolcs. Mindegyik részből készült színházi előadás, és mostanra mindegyikből létrejött a filmváltozat is - mondta Hajdu Szabolcs, hozzátéve: az utolsó rész, amely az Egy százalék indián címet kapja, várhatóan még az idén a mozikba kerül.
"Ezek a filmek az unalmas hétköznapjainkról mesélnek humorral és mélységgel. A Kálmán-nap a párkapcsolati nehézségekre helyezi a fókuszt és a vihar előtti csendről szól, amiben hosszú időt lehet eltölteni és elég kimerítő, ezért is gondoltuk, hogy külön részt szentelünk ennek az állapotnak" - magyarázta a rendező.
A Kálmán-napban megjelenő szereplők elhidegültek egymástól, egyikük sem mer vagy tud kilépni a kapcsolatból. Hajdu Szabolcs szerint ez a vihar előtti állapot évekig eltarthat, az ilyen helyzetbe került párok próbálnak újra erőt, lendületet venni és elhinni, hogy a kapcsolat megmenthető. A harmadik részben, az Egy százalék indiánban már a kapcsolatok felbomlása jelenik majd meg - magyarázta.
A Kálmán-nap címszerepében Hajdu Szabolcs látható, feleségét Tóth Orsi alakítja, aki tíz év után szerepel újra filmvásznon. Tóth Orsi felidézte, hogy Hajdu Szabolcs kérte fel a filmszerepre, előtte játszott már az Ernelláék Farkaséknál című színdarabban, akkor az egyik színész helyére ugrott be.
Hajdu Szabolcs elmondta: hálás Tóth Orsinak és Pető Katának is, aki az Egy százalék indiánban vette át volt felesége, Török-Illyés Orsolya szerepét. Elmondta, hogy Török-Illyés Orsolyával az egyetemen kezdtek el együtt filmeket készíteni, amiben az elejétől fogva részt vett Szabó Domokos és Gelányi Imre színész is.
"Együtt csináltuk a Kálmán-napot és az Egy százalék indiánt is, és amíg megírtam a részeket és a trilógia végét, amiben a párkapcsolat véget ért, addig a mi életünkben is - húsz év házasság és két gyerek után - véget ért a kapcsolat, ami könyörtelen és nehéz szituáció volt" - magyarázta a rendező.
Mint mondta, ha csupán a személyes érzéseire hallgatott volna, nem készült volna el a trilógia. De úgy gondolta, alkotótársaival együtt értéket hoznak létre, fontos dolgokról beszélnek, így a művészi hivatása mégis arra ösztönözte, hogy befejezze a filmeket. Úgy éreztem, hogy a magánéletemben is csak úgy tudom lezárni és elgyászolni a kapcsolatot, ha a moziváltozatok is elkészülnek - magyarázta.
Hajdu Szabolcs felidézte, hogy Szabó Domokost, aki Leventét alakítja a Kálmán-napban, csaknem 40 éve ismeri, a gimnáziumban több színházi előadást hoztak létre mindenféle műfajban. "Az Ernőt játszó Gelányi Imre volt mindig a példaképünk, nagyszerű színész" - tette hozzá, kiemelve, hogy a rendező szakon már egyértelmű volt számára, hogy velük fog dolgozni, az ő élményeik is benne vannak az előadásokban és a filmekben.
Szabó Domokos azt mondta, hogy a Kálmán-napban a karaktereket több figurából gyúrták össze.
Hajdu Szabolcs hozzátette: a Gelányi Imre által játszott Ernő karaktere is több személyből állt össze. "Gelányi Imre magába tudja szívni és ki tudja fejezni azt a típust, amit mindnyájan ismerünk és ettől lesz igazi és élő a karaktere" - tette hozzá a rendező, aki szerint a film és a színház között nehéz az átjárás, mert két különböző nyelvről van szó.
Bántó Csaba operatőr elmondta: kronológiában haladtak a forgatáson, napról-napra, kockáról-kockára építették fel a filmet. A kihívást az jelentette, hogy szinte minden első ötletnek jónak kellett lennie, mert az alacsony költségvetés miatt kevés idő volt a korrekcióra - mutatott rá.
A Kálmán-nap jelmezeit Pető Kata készítette. A film vágója Zuzana Cséplő volt, a hangért Dusan Kozak felelt. A Kálmán-nap a Látókép Ensemble, az MPhilms és a Stark Sales produkciójában készült.
Az alacsony költségvetésű, független film létrejöttét a Szlovák Audiovizuális Alap, valamint számos magyarországi egyéni és civil közösség támogatta.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 07:48, péntek | Életmód
Paloznaki Jazzpiknik: Zaz és a Kennedy Administration is fellép 2025-ben
A dzsessz és a soul francia királynője, Zaz, valamint a brooiklyni székhelyű zenei projekt, a Kennedy Administration is koncertet ad a jövő évi Paloznaki jazzpikniken - jelentették be csütörtökön a szervezők.
2024. December 19. 08:03, csütörtök | Életmód
A két ünnep között is nyitva tartanak az áldozatsegítő központok
A két ünnep között is nyitva tartanak az áldozatsegítő központok országszerte, vagyis az állam segít mindenkinek, aki bajba kerül -
2024. December 19. 08:01, csütörtök | Életmód
Karácsonykor ismét mozikban a Hugó, a víziló! című klasszikus rajzfilm
December 26-ától újra látható lesz a magyarországi mozikban a Hugó, a víziló című rajzfilm, amely jövőre lesz 50 éves – tájékoztatta az MTI-t a filmet bemutató Pannónia Entertainment.
2024. December 18. 08:06, szerda | Életmód
Kilenc tonna adományt gyűjtöttek a budapesti rendőrök
Több mint kilenc tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak a fővárosi rendőrök - közölték a police.hu-n kedden.