Május első vasárnapján ezernyi csillogó szemű gyermek özönli el a virágboltokat. A legkisebb lehet, hogy még nincs egyéves, a legidősebb pedig lehet, hogy már nyugdíjas. Van, aki csak egy szál virágot vesz, és olyan is akad, aki egész bokrétára valót. Azt is jól tudjuk, hogy hová viszik ezt a rettentő mennyiségű virágot: az édesanyáknak.

Május első vasárnapján köszönetet mondunk az édesanyánknak mindazért, amit kaptunk tőle. Az első és legfontosabb: megkaptuk tőle az életünket. Miután hónapokon keresztül óvott bennünket, általa kezdhettük el életünket ezen a Földön. Először testével, majd hónapokon keresztül testéből táplált bennünket, és mi az anyatejtől nőhettünk nagyobbra és nagyobbra. Megtanuljuk tőle az anyanyelvünket, vigaszt nyújt a legnehezebb pillanatokban, és vigyázó szemekkel nézi első lépéseinket. Szeretete körülölel bennünket, és tőle tanuljuk meg azt is, hogy milyen az igazi, önzetlen szeretet.

Az anyai önzetlenség és önfeláldozás legendás. Nem egyszer olvashatjuk, hogy egy-egy természeti katasztrófa alatt az anyák testükkel védik gyermeküket. Az önfeláldozás olyan példája ez, melyre, jól tudjuk, csak egy anya képes. Egy anya az, aki képes a saját életét a gyermekéért odaadni. És mindezért cserébe sokszor csak fájdalmat, bánatot, hálátlanságot adunk, és csak néha tudunk mosolyt csalni arcukra.

Legkevesebb, hogy ennyi önfeláldozásért cserébe anyák napján egy csokor virággal köszöntjük fel őket. Irány a virágbolt a többi, csillogó szemű, hálás gyermekkel együtt!

Köszönjük, édesanyák!

Feltöltötte: G.E.

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet