Elmennek-e a nők a falvakból? Fiatalok vándorlása az Észak-Alföldön – erről a témáról tartott előadást dr. Timár Judit, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja tudományos főmunkatársa. A vitavezető dr. Micheller Magdolna főiskolai tanár, a műhely vezetője volt.

Az előadó az ESPON, az Európai Unió területfejlesztési kutatásaihoz kapcsolódva, nemzetközi teamben vett részt, végezte felméréseit hazánkban, az elmaradott észak-alföldi településeken. A gazdasági, társadalmi és környezeti összefüggések figyelembe vételével vizsgálták az elvándorlás okait, férfiak és nők arányát az adott térségekben. A kérdés az volt, hogy milyen lehetőségeket, gazdasági körülményeket kínálnak az egyes régiók, városok, kistelepülések, s ezek hogyan befolyásolják az ott lakók ragaszkodását vagy éppen elvándorlási szándékát, melyek a motivációk, amikor a fiatalok arról döntenek, mennek vagy maradnak.

Timár Judit előadása kezdetén leszögezte: számszerűen - talán azt hihetnénk - a nők nincsenek kisebbségben, de politikai értelemben egy férfi társadalomban bizony kisebbségben vannak. Ezért kezelik a kutatásokban a nőhiányt kisebbségi kérdésként. Elmondható, hogy a világban általában több a nő, bár több fiú születik, a férfiak azonban hamarabb meghalnak. Az is jellemző szinte világszerte, hogy a fejlettebb, városias régiókban több a nő, a perifériás, vidékies területeken viszont kevesebb. Adódott a kérdés: komoly összefüggés található a gazdasági fejlettség és a nőhiány között? Az adatok azt mutatják, nőtöbblet csak Budapesten jelentkezik, s minél távolabb jövünk a fővárostól, minél kisebb városba, faluba, annál inkább a nőhiány a jellemző.

A kutatások során - a férfi-nő arányon kívül - számos más újdonsággal is szembesültek a szakemberek. Magyarországon belül az egyes régiók között is óriásiak a különbségek. A vizsgálat első szeletében a strukturális és a gazdasági helyzetet nézték meg. Az Észak-Alföldön rendkívül nagy az elmaradás, alacsony a GDP az országos átlaghoz képest is, régión belül is. Míg Budapest és környéke az egyetlen összefüggő urbánus, azaz városi terület, az Észak-Alföld 80 százaléka rurális, azaz vidéki kistérség.

A népességfogyás a másik hatalmas probléma és egyben oka a férfi-női létszámkülönbségnek. Hosszú ideig tartotta magát a tévhit, sokan még ma is úgy vélik, hogy az északi térségben magasabb a születési arány, a népességszaporodás, de az elvándorlás miatt ez ma már nem igaz. Az egyenleg negatív, többen mennek el, mint ahányan születnek, a kistérség „vándorlási veszteséget szenved el”. Így lett ez a vidék az elvándorlás szempontjából is a leghátrányosabb.

A korábbi vizsgálatok bizonyították, hogy a férfi-nő arány összefügg a gazdasági helyzettel, a nők-férfiak aktivitási rátája pedig azzal, hogy mennyi nőt tud foglalkoztatni az adott megye. Ilyen szempontból is az Észak-Alföld a legelmaradottabb, hiszen ott nagyon sok a munkanélküli. Ijesztő adatok árulkodnak arról, hogy milyen sok családban sem a férfi, sem a nő nem talál állást. Az országos átlagot is meghaladja a nőhiány az északi térség 5-50 ezer fős településein. S ez a hiány a 30-39 évesek között erősebb, mint a 20-29 éveseknél.
A kutatás második szelete a vágyakkal, motivációkkal foglalkozott. Hat településen hat különböző profilú középiskolából 740 tanulót vizsgáltak. A megkérdezettek 75 százaléka arról, hogy megfelel-e neki a vidéki élet, elmondta: lakhelye kellemes, mégis nagyvárosba szeretne menni. A lányok inkább vágynak nagyobb városokba, a fiúk szívesebben otthon maradnának. A középiskolába járás „még nem eredményez elköltözést”, az új kapcsolatok nem veszik át a régiek helyét. Az egyetem, a diploma viszont már elviszi a fiatalokat, mert helyben nem találnak állást.

A szülők általában azt javasolják gyermekeiknek, hogy a boldogulásuk érdekében hagyják el a környezetüket. A tanárok viszont nem beszélnek erről, ami nem biztos, hogy helyes. A lányok inkább választják a továbbtanulást, a fiúkat a vállalkozói szándék, a közvetlen anyagi célok motiválják. Jellemző volt a „szeretnék itt élni, de nem tudok megélni” válasz. Az összes fiatal gondként említette, hogy falujában nincs munkahely.

A kutatók határmenti kistelepüléseken vizsgálták a költözés okait, ez volt a kutatás harmadik szakasza. A falu, kisváros vonzásáról a megkérdezettel elmondták: itt van házuk, ami röghöz köt, vidéken olcsó az élet, bár távol esik a városi ellátásoktól. Mindez egyszerre lehet jó is, rossz is, hiszen a házat nem tudják eladni, az ellátáshiány okozhat problémát. A természeti, társadalmi környezet lehet előny is, hátrány is. A középiskolai város nem letelepedési célpont, mert ha lenne munkalehetőség, a fiatalok nem költöznének el. Régen sok lány a házasságba menekült, csak hogy elkerüljön otthonról, ma ez az utolsó szempont, a szülést is elhalasztják, 40 év után vállalnak gyereket. Ez új trend.

Kérdés, hogy hová mennek a fiatalok? El a faluból, a régióból, mert ott nincs semmi, a minimálbér alatt keresnek. Aztán rájönnek, a régióközpont is kevés, ott sincs munka. Így lesz Budapest, a Dunántúl vagy külföld az úti cél. A lényeg, hogy ne az önkormányzat legyen az egyetlen munkáltató, hanem több vállalkozó, foglalkoztató kínáljon állást. Jellemző a lakóhely szerinti regisztráció elhúzódása is: az új helyen nem jelentkeznek be, a szülői házból pedig nem jelentkeznek ki azok, akik máshol vállalnak munkát.

Timár Judit előadását azzal zárta, hogy immár húsz éve kutat, és tapasztalatai lesújtók. Az embereknek a megélhetés, a túlélés napi gondot jelent, minden a munkalehetőségen múlik. Ahol súlyos megélhetési gondok vannak és jellemző a mélyszegénység, ott szó sincs megbecsülésről, mindegy milyen az a munka, csak legyen valami! Sok fiatal inkább a kapcsolatait is feladja egy távoli álláshely miatt. Az előadó hangsúlyozta, hogy rengeteg dolgunk van, sokkal több párbeszédre, közbeszédre lenne szükség; és fontos, hogy a döntéshozók komolyan vegyék a tudományos kutatások eredményeit.

Niedzielsky Katalin