Hírek
2010. Március 23. 09:00, kedd |
Helyi
Forrás: Csaba Rádió
Lassan eldől a Körös Hotel sorsa?
Talán közel a megoldás, mi legyen a Békéscsaba belvárosában lévő Körös Hotel sorsa - írja a bekescsaba.hu.
Az évek óta üresen álló épület egyre rosszabb állapotban van, hasznosításáról vagy lebontásáról azonban eddig még nem született döntés, hiszen az ingatlan magántulajdonban áll.
A március 18-i testületi ülésen Mezei Zsolt képviselő kérdést intézett a polgármesterhez, azt tudakolta meg, hogy a Körös Hotellel kapcsolatban tett vállalásait mennyire sikerült teljesítenie.
Vantara Gyula tájékoztatása szerint a Körös Hotel a korábbi vegyes területi besorolásból különleges területi besorolásba került. Az övezeti átsorolás megteremtette annak az elvi lehetőségét, hogy a Szent István tér revitalizációja kapcsán megszűnő parkolók helyett majd ezen a területen alakítsanak ki parkolót.
A revitalizáció közérdekű cél, ezért ha nem sikerülne megegyezni az ingatlan tulajdonosával a terület adásvételéről, az önkormányzat kisajátítást kezdeményezhet. A Körös Hotel területének megszerzésére tehát megtörténtek az első lépések, a végleges rendezés már csak idő kérdése, valamint a szükséges hatósági eljárások és a beruházás megvalósításának függvénye - tudósít Békéscsaba város hivatalos honlapja.
(bekescsaba.hu - Csaba Rádió)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi
NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.
2024. Szeptember 29. 08:24, vasárnap | Sport
Jobban van Kempf Zoltán BMX-versenyző
Kielégítő és megnyugtató az állapota Kempf Zoltán BMX-versenyzőnek, aki a múlt héten szenvedett súlyos balesetet Svájcban.