Hírek
2010. Augusztus 13. 11:00, péntek |
Helyi
Forrás: Domokos László hírportál
Letették a szarvasi biogázüzem alapkövét
Letették Magyarország, s egyben Közép-Európa legnagyobb biogázüzemének alapkövét Szarvason. A közel 4 milliárd forintos beruházás keretében egy 4,2 megawatt teljesítményű erőmű épül, amelyhez éves szinten 132 ezer tonna mezőgazdas
Az alapkőletételen részt vett Ferdinand Schmack, a beruházó cég elnöke, Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Farkas Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat új elnöke és Babák Mihály, Szarvas polgármestere is.
Domokos László, a térség korábbi országgyűlési képviselője emlékeztetett Ferdinand Schmack szavaira, mely szerint rendet, rendezett céget találtak Békés megyében. Láthatóan a nyelvi nehézségek sem okoznak gondot, ha azt látják, hogy lehet bízni a másikban. Amikor az Állami Számvevőszék elnökévé választották, elmondta, hogy a rend bizalmat teremt, a bizalomhoz pedig átláthatóságra van szükség, mindez pedig gazdasági előnnyé válik. Ennek az egészét a gyakorlatban most teljes egészében láthatjuk - mondta a számvevőszék elnöke.
Domokos László hírportál
-ba-
Ezek érdekelhetnek még
2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi
K&H: indul a „pénztanárok” versenye
a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok
2025. Január 05. 09:17, vasárnap | Életmód
Golden Globe - Vasárnap rendezik meg a 82. díjátadó gálát Los Angelesben
Vasárnap rendezik meg a 82. Golden Globe-díjátadó gálát Los Angelesben, a filmes mezőnyből az Emilia Pérez és A brutalista is a díjesélyesek közé tartozik.
2025. Január 05. 09:15, vasárnap | Bulvár
Száztizenhat éves korában meghalt a világ legidősebb embere, egy japán asszony
Száztizenhat éves korában meghalt a világ legidősebb emberének tartott japán Itoka Tomikó; az asszony haláláról az NHK japán közszolgálati televízió adott hírt szombaton.
2025. Január 05. 09:14, vasárnap | Belföld
Zsigó Róbert: januártól 3,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak
Az új év nyugdíjemelést is hoz, januártól 3,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, februárban pedig érkezik az emelt összegű 13. havi nyugdíj is