Ellátogattunk az első magyar műhold szülőhelyére (felbocsátása: február 9-én!), a BME Q épületébe, ahol Horváth Gyula projektvezető válaszolt az ország korszakos büszkeségét érintő kérdéseinkre.

– Az építőmunka végdátuma február 9., akkor bocsátják fel a Dél-Amerika-térkép jobb felső sarkáról a Masat-1-et. De mikor kezdődött, hogy jutottatok hozzá a feladathoz? Nem vagyunk egy űrkutatási nemzet, ebből kifolyólag talán a Műegyetem sem fellegvára a dolognak. Vagy mégis?
– Igazából 2007-ben volt egy lengyel–magyar konferencia, ami után Marosy Gábor betévedt a szobámba, és azt mondta, hogy a lengyeleknek már van saját műholdjuk, mi miért ne csinálhatnánk egyet. Mondtam neki, fogalmam sincs, álljunk neki, szedjük össze a csapatot. Akkor már Kovács Zoltán is bőven benne volt a csapatban a Mars-rover-fejlesztések miatt, mindketten a hallgatóim voltak az egyetemen. Mivel akkoriban egy más vonatkozású diák műholdprojektben is részt vettünk, tudtuk, hogy van már erre csoport egy másik tanszék égisze alatt, ezek után pedig összeállt a két kutatógárda, és némi toborzás, felzárkóztató oktatás és lemorzsolódás után 10-12-en maradtunk, a „B-közép”. Ekkor indult Magyarország első műholdja elkészítésének folyamata.

(Az MNO videója)

– Mi volt meg hozzá? Szellemi tőke? Támogatók?
– 2008-ban úgy álltunk, hogy pályázati forrás nélkül kellett belevágnunk. Néhány szponzor felismerte a lehetőséget abban, hogy a támogatásunkkal akár nemzetközi űripari beszállítóvá is válhat, vagy referenciaként használhatja később. Legfőbb szponzorunk maga a tudás volt: mindenki hozta, ami a fejében volt. Azt tudni kell, hogy ezek a CubeSat projektek szerte a nagyvilágban hallgatói programok, hasonlóan a miénkhez, viszont a mi esetünkben nem egy pályázati forrás vagy egy a teljes költségvetésre kiterjedő támogatás állt rendelkezésre, hanem magunknak kellett a szponzorokat felkutatni. Volt, aki mérnöki szolgáltatást, volt, aki tervezést nyújtott nekünk, voltak olyan partnereink, akik például a napelemet biztosították mint alkatrészt, gyártást esetleg, és így tovább. Ne felejtsük, az elmúlt négy évben a hallgatók és az oktatók 56 ezer mérnökórát tettek bele teljesen ingyen és bérmentve ebbe a kezdeményezésbe. Így a legfőbb szponzoroknak azok a hallgatók tekinthetők, akik szó szerint időnként éjjel-nappal, itt a laborokban dolgoztak a műholdon.

– Hová siettek?
– A műholdat a Vega hordozórakéta juttatja a világűrbe Kourouból. Eredetileg PSLV rakétára terveztünk és egy kicsit több mint fél évvel későbbi startra. Így amikor októberben megtudtuk, hogy üresedés van a rakétán, meglehetősen igyekeznünk kellett, hogy a Masat-1 ténylegesen felkerülhessen az Európai Űrügynökség (ESA) rakétájára. Innentől sokat éjszakáztunk bent, mivel egy új rakéta egyúttal új teszteket követelt meg, ráadásul a Vega-dokumentáció összetettebbnek is bizonyult. Pár hónap alatt kellett a projektet teljesen lezárni, a műholdat összeszerelni, miközben a Vega többi „utasa” már évek óta erre készült. Megtudtuk, mit jelent a csúcsterhelés.

– Először csináltak ilyet itthon. Honnan jött össze hozzá a tudásanyag?
– Nos, érdemes megjegyezni, hogy ellentétben a legtöbb ilyen CubeSattal, minden részegység önálló, magyar fejlesztés. Az alkatrészek közül volt csak olyan, amit nem gyártanak hazánkban, például a speciális űripari napelemet, amit két helyen készítenek a világon. Minden itthon terveződött, és amit csak lehetett, Magyarországon gyártattunk le. Nagy lendületet tudott volna adni, és a folyamat futamidejét is tudta volna csökkenteni, ha tagjai vagyunk az ESA-nak. Küszöbén állunk egyébként ennek, például a Masat-1 és a többi hazai űrtevékenység hozzásegíthet. Ha a döntéshozók is támogatják a magyar űrkutatás és űripar jövőjét, és végül elnyerjük a tagságot, majdnem az egész tagdíjat vissza tudnánk pályázni, és olyan technológiákhoz férhetnénk hozzá, amelyeknek köszönhetően fellendülne a magyar űrkutatás, húzva magával a kkv-szektort! De hogy válaszoljak a kérdésre is, van hozzáférhető és megfelelő szakirodalom és tudás, viszont ha tagjai vagyunk az ESA-nak, a legújabb technológiákban járatos fejlesztőkkel, tudósokkal együttműködve – hiszen a tagság ehhez is biztosít kereteket – könnyebb lett volna a munkánk, illetve a jövőben könnyebbé válhat. A CubeSat-fejlesztések során a többi csapat a tudásanyag egy részét már hozzáférhetővé tette, így ebből merítve is bővíteni tudtuk a szürkeállományt. Természetesen számos területen az egyetemi, jól képzett szakembergárdánk segítette a hallgatókat a fejlesztésben, vannak területek, melyeket nemzetközileg is magas színvonalon művelünk. Mára az a helyzet állt elő, hogy a csapat nagy része befejezte egyetemi tanulmányait, és kikerültek, kikerülnek az iparba más területeken. Ezért is fontos lenne a tagság, hogy ezeket az embereket mint jól képzett űripari mérnököket meg tudjuk tartani a hazai ágazat számára.

– A Vegának ez az első startja. Egy korábbi „maszatos” közleményben azt olvassuk, ez rejt némi kockázatot. Okos dolog akkor ez így?
– Az űriparban semmi sem kockázatmentes, ezzel a nyilatkozatunkkal ezt kívántuk tisztázni. A korábban kiválasztott PSLV rakéta nagy megbízhatóságú a jelenleg elérhető rakéták között, ezért is választottuk anno. A Vega esetében nem beszélhetünk statisztikákról, hiszen ez az első start, de ez az ESA-együttműködés a start kapcsán egy rendkívüli lehetőség. Persze abban is volt kockázat, hogy nekimentünk úgy egy négyéves fejlesztésnek, hogy senki nem kapott érte fizetést... Űripari biztosítást kötni pedig nem érdemes, mivel abból az adott részegységet reprodukálni is lehet.

– A kísérleti útra, 32 kilométer magasságba miért nem a Masat-1 ment föl?
– Többek között azért nem, mert a Masat összetettebb, jelenlegi formájában akkor még nem állt rendelkezésünkre, nem tartott ott a fejlesztés, csak adott részegységeket akartunk tesztelni abban a kísérletben. A meteorológiai ballonos kísérletnél azért sem lehetett egy nagyobb modellt felhelyezni, mert előírás van a térfogat–tömeg arányra. Többek között a kommunikációs modult is kipróbáltuk, minden makulátlanul működött. A hőmérsékleti viszonyok a kísérleti magasságban nagyjából megfeleltek a majdan várhatónak, a tesztelt antenna nyitási mechanikája is rendben volt. A fedélzeti adatgyűjtő szintúgy.

– A Masat-1 most ott csücsül valahol a Vega orrkúpjában. Mi történik vele?
– Hat ilyen kis műholddal együtt, egy speciális silóban várja február kilencedikét Francia Guyanán. A miénk elé, fölé van betéve a francia, mögé, alá pedig a lengyel. A felbocsátás jogi hátterét, a szerződéseket már 2008-ban „pályára állítottuk” az első, PSLV-s változatban, annak a startja már többször csúszott, de ilyen az űripar, a Vega indulását is már több éve halasztották. Úgy kell elképzelni a pályára állítást, hogy amikor a rakéta elfoglalta a megfelelő helyzetet, a siló fedelét kinyitják, és a műholdakat szépen a rugó kitolja az űrbe. A lábakban is el van helyezve néhány rugó, hogy egymáshoz képest is eltávolodjanak az eszközök. Amikor már tisztes távolságban vagyunk mindenki mástól, akkor szabad kinyitni az antennát és megkezdeni az üzemszerű működést.