Hírek
2010. November 03. 12:00, szerda |
Helyi
Forrás: Csaba rádió
Megkezdte beiskolázásos kampányát a csabai egyetemi kar
Baran Ádám, a Gazdasági Kar ifjúsági referense rádiónknak elmondta, hogy a felsőoktatási intézmények egyre élesedő versenyt folytatnak a hallgatókért, így fontos, hogy minél több helyen jelenjenek meg és informálják a célközönsége
Kiemelt szerepe van a pályaválasztási vásároknak, a decemberben kezdődő nyílt napoknak, de emellett a középiskolákban való személyes megjelenést is fontosnak tartják, így a novembertől februárig tartó időszakban közel 80 oktatási intézménybe látogatnak el, és tartanak tájékoztatót az induló képzésekről. Megfigyelhető, hogy a diákok döntésében szerepe van, hogy az adott intézmény infrastruktúrájának, itt kiemelt a kollégiumok szerepe, valamint számít, hogy az adott karon milyen kulturális, sport és szabadidős lehetőségek vannak.
A Gazdasági Kar ifjúsági referense szerint a fiatalokat vonzza az egyetem név, az értékesebb diploma, és vonzóvá teszi a békéscsabai kart, hogy a fővárosi vagy vidéki nagyvárosi továbbtanulás nagyságrendekkel többe kerül, amelyet nem minden család tud megengedni magának.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi
131 autóbuszt vásárol a MÁV
Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi
K&H: indul a „pénztanárok” versenye
a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok
2025. Január 12. 09:59, vasárnap | Sport
FA Kupa - Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpoolba
Szoboszlai Dominik szombaton gólpasszal tért vissza a Liverpool labdarúgócsapatába.
2025. Január 12. 09:57, vasárnap | Életmód
Számos vendéggel ünnepli 35. születésnapját a Republic
Különleges koncerttel, számos vendéggel fogja ünnepelni 35. születésnapját a Republic február 1-jén az MVM Dome-ban.