Hírek
2010. Szeptember 10. 09:00, péntek |
Helyi
Forrás: Csaba rádió
Méhkeréken még nem jártak
Pénteken folytatódik a megyejárás.
A rendezvénysorozat célja, hogy megismertesse Békés megye lakosságával a Békés Megyei Önkormányzat szerepét, működését és a megye intézményeit.
A rendezvény ünnepélyes megnyitóján beszédet mond Martyin Tivadar, Méhkerék polgármestere és Tolnai Péter, Békés Megye Képviselő-testületének alelnöke.
A polgármesteri hivatalban Méhkerék Község Önkormányzatának képviselő-testületi ülésén Tolnai Péter mutatja be a megyei önkormányzatot és intézményeit, valamint az általuk nyújtott közszolgáltatásokat. A testületi ülésen Dr. Kövesdi József orvosigazgató ismerteti a BMKT Pándy Kálmán Kórház történetét, működését, jelenlegi helyzetét.
A megyetörténeti kiállítást Sáfár Gyula, a Békés Megyei Levéltár igazgatóhelyettese nyitja meg.
Az érdeklődőket kulturális programokkal várják. A rendezvényre ellátogatók megtekinthetik a Békés Megyei Jókai Színház művészeinek Játsszunk együtt! című gyermekelőadását, valamint a Békés Megyei Jókai Színház Színitanház növendékeinek zenés szórakoztató produkcióját. Emellett bemutatkozik műsorával a Nyisztor György Hagyományőrző Táncegyüttes is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi
131 autóbuszt vásárol a MÁV
Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi
K&H: indul a „pénztanárok” versenye
a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok
2025. Január 10. 08:21, péntek | Belföld
Tavaly novemberben is lassult az ipari termelés
2024 novemberében az ipari termelés volumene 4,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2025. Január 10. 08:19, péntek | Belföld
Lázár János: van igény az olcsó közösségi közlekedésre Magyarországon
Az olcsó közösségi közlekedésre van igény Magyarországon - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.