Hírek
2010. Március 12. 08:00, péntek |
Helyi
Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Néhány ezer forintért ölt
A Viharsarokban történt - a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság napi hírösszefoglalója.
A Békési Rendőrkapitányság ügyeletére 2010. március 10-én nem sokkal délelőtt 10.00 óra után telefonon érkezett a bejelentés, miszerint Békésen, a Kecskeméti utcában lévő egyik családi házban lakó 87 éves idős asszonyt holtan találták, és a lakást vélhetően átkutatták, felforgatták. Az elsődleges adatok alapján - különösen a sértetten látható külsérelmi nyomokra tekintettel - megállapítást nyert, hogy az idős sértett bűncselekmény áldozatává vált, ezért emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás ismeretlen elkövetővel szemben.
A helyszíni intézkedéseket a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozói, vizsgálói a Békési Rendőrkapitányság munkatársaival együttműködve kezdték meg. Ennek keretében széleskörű adatgyűjtést és tanúkihallgatások végrehajtását foganatosították.
A gyors nyomozási cselekmények eredményeképp a bejelentést követően igen rövid időn belül, kevesebb mint 6 óra múlva házkutatást hajtottak végre egy helyi családi házban élő 18. életévét betöltött férfinál, ahol egy pár vérrel szennyezett lábbeli került lefoglalásra.
A személy elszámoltatása során megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy ő követte el a bűncselekményt. Gyanúsítottkénti kihallgatása során a terhére rótt cselekmény elkövetését beismerte.
Elmondta, hogy a sértettet személyesen is ismerte, vele jó kapcsolatban állt. Az elkövetés éjszakáján, 2010 március 09.-ről 10.-re virradó éjszaka leittasodott, és elhatározta, bemegy a sértetthez abból a célból, hogy tőle alkoholt kérjen. Elmondása szerint magához vett egy ún: zsírkavaró nagy méretű fakanalat, majd 01.00 óra és 02.00 óra közötti időben átmászott a sértett családi házának a kerítésén és a nyitott bejárati ajtón keresztül a házba. A sértett, aki már az ágyában feküdt felébredt, el akarta őt zavarni, ezért a nála lévő fakanállal ütlegelni kezdte.
Az idős asszony kinek fejét és testét is több ütés érte (a bántalmazás erősségét mutatja, hogy a fakanál kettétört) a bántalmazás következtében a helyszínen elhalálozott. Ezután az elkövető a házban lévő telefonokat megrongálta, a helyszínen talált alkoholt megitta, majd a vallomása szerint a sértett pénztárcájából magához vett 15.500 Ft készpénzt, és távozott.
A kettétört fakanalat egy, az utcában lévő lakatlan ház emeleti részére dobta be, melyet a helyszíni kihallgatás keretén belül meg is mutatott, így az elkövetés eszköze feltalálásra és lefoglalásra került.
Elmondta továbbá, hogy az eltulajdonított készpénzt - többek között - játékgépezésre költötte.
Az elkövetőt őrizetbe vették, vele szemben nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását.
Egyéb esemény:
Az orosházi rendőrkapitányság őrizetbe vette azt a helyi illetőségű férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2010. március 9- re virradóan az ablakot betörve jogosulatlanul bejutott egy orosházi üzletbe, ahonnan csekély mennyiségű készpénzt tulajdonított el.
Gyulán a Corvin utcában míg a tulajdonos a ház előtt sepregetett, a tettes besurrant a lakásba és 16.000 Forintot tulajdonított el. A sértettnek azonban feltűnt a lakásából távozó idegen, ezért értesítette a rendőröket s kiérkezésükig visszatartotta az elkövetőt.
sajtóügyeletes
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi
NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.
2024. Szeptember 29. 08:24, vasárnap | Sport
Jobban van Kempf Zoltán BMX-versenyző
Kielégítő és megnyugtató az állapota Kempf Zoltán BMX-versenyzőnek, aki a múlt héten szenvedett súlyos balesetet Svájcban.