Hírek
2023. Május 23. 13:56, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Öt év börtönre ítélték a tanárát megkéselő győri diákot
Közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt jogerősen öt év börtönre ítélte a Győri Ítélőtábla kedden azt a diákot, aki 2019-ben egy győri iskolában tanóra közben többször megszúrta tanárát.
A bíróság által megállapított tényeljárás szerint az önmagával szemben maximalista vádlott tanulmányi átlaga folyamatosan 4,5 fölötti volt.
A bűncselekmény napján, 2019. december 5-én a vádlott hármast kapott matematika dolgozatára. A tanár azt mondta, hogy a diákok nézzék át a dolgozatukat, és ha valamivel nem értenek egyet, a következő órán beszéljék meg. és még lehet javító dolgozatot írni, ezért egyelőre be sem írja a jegyeket.
A vádlottnak volt egy zsebkése, amelyet magával hordott az iskolába. Két-három alkalommal a kést mutogatva tett már olyan kijelentést az osztályban, hogy megszúrja a tanárnőt, ám osztálytársai nem vették komolyan.
A vádlott közvetlenül a bűncselekmény előtt is beszélt erről, de padtársa ezúttal sem vette komolyan. Délben azzal, hogy mutat valamit a füzetében, kiment a tanári asztalnál álló tanárnőhöz, a háta mögé került, és a késsel egyszer hátba szúrta. A tanár földre rogyott, a vádlott mellé guggolt és legalább két alkalommal a földön fekvő nyaka, mellkasa felé szúrt. A szúrások a sértett védekezésül maga elé tartott karjait érték.
A vádlott padtársa sietett a tanárnő segítségére. A vádlott osztálytársa felszólítására átadta a kést.
A sértett hátát érő szúrások alkalmasak voltak az emberi élet kioltására.
Mindezek alapján tavaly októberben a Győri Törvényszék első fokon közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt öt év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a vádlottat azzal, hogy a büntetés fele részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Kedden a Győri Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy a vádlott az ötéves szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.
A tábla másodfokú, jogerős határozatának indoklásában többek között azt emelte ki, hogy a vádlott szándéka egyértelműen az élet kioltására irányult - tudatta a bíróság.
Sajtóhírek szerint a 17 éves vádlott a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának tanulója volt, az 51 éves tanárnő a késelés nyomán életveszélyes állapotba került, légmell és vérmell alakult ki nála, bal tüdeje összeesett, több végtagja is sérült.
Fotó: Pixabay
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 07:40, kedd | Belföld
NAV: május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani az adóhivatal által készített bevallási tervezeteket
Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben
2025. Május 06. 07:39, kedd | Belföld
Logisztikai szövetség: Magyarország gyűjtő-elosztó központtá lépett elő az európai logisztikai hálózatban
2025. Május 06. 07:37, kedd | Belföld
Érettségi - Több mint 80 ezren kezdték meg a vizsgát magyar nyelv és irodalomból
Magyar nyelv és irodalomból középszinten 1140 helyszínen 77 972, emelt szinten 61 helyszínen 2278 vizsgázó tesz érettségit - tudatta az Oktatási Hivatal hétfőn a honlapján.
2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld
Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon
Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.