Hírek
2011. Szeptember 10. 12:00, szombat |
Helyi
Forrás: Békés Megye Online
Elindult a KRESZ tanfolyam Békésen
Békésen Szeptember 8-án indult a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény Autós Iskolájának első KRESZ tanfolyama, amely nem csak az iskola tanulóit célozza meg, hanem a város lakosait is.
Az intézmény Autós Iskolája több éves múltra tekint vissza. Az évek során többen itt sajátították el a vezetéshez szükséges elméleti és gyakorlati tudást. Az Autós Iskola vezetője augusztus 1-től Balikó György, aki a 25 éves tapasztalatával mindent megtesz a sikeres működés érdekében közösen azokkal a békési oktatókkal, akikkel eddig is együtt dolgozott. 5-6 oktató vesz részt a munkában. A képzéseket 6 hetes váltásokkal tartják meg, melyek hetente 3 alkalommal jelentenek elfoglaltságot a tanulók, jelentkezők számára.
Az első tanfolyam szeptember 8-án indult el. Balikó György elmondta, hogy a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény diákjai számára az árakban kedvezményeket is biztosítanak. Céljuk az, hogy a tanulók közül minél többen helyben szerezzék meg a jogosítványt az intézmény saját Autós Iskolájában. A diákok jó tanulmányi eredmény esetén további kedvezményekre számíthatnak. Mivel az intézmény telephelyei szeptembertől bővültek, így Dévaványán, Gyomaendrődön és Orosházán is indítanak képzéseket. Az iskolában a személygépkocsi vezetői engedély mellett lehetőségük van a diákoknak mezőgazdasági vontató vezetői engedélyt is szerezni.
Emellett az Autós Iskola tervei között szerepel kibővíteni a képzési engedélyt más kategóriákra is pl. motorra.
Forrás: Veres Nikoletta
Feltöltő: Salamon Roland
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi
131 autóbuszt vásárol a MÁV
Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi
K&H: indul a „pénztanárok” versenye
a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok
2025. Január 30. 11:05, csütörtök | PR
Forradalom az ATM-eknél, rengeteg tranzakciót érint az új lépés
tényleg nyugdíjba mehet a bankkártya: felkerült a hiányzó puzzle-darab a digitális bankolás asztalára