Hírek
2010. Március 12. 08:00, péntek |
Helyi
Forrás: Csaba Rádió
Szombaton is megy a megye
Az Otthonunk Békés megye következő állomása Gyomaendrődön lesz, március 13-án. A rendezvény ünnepélyes megnyitóján beszédet mond Várfi András, Gyomaendrőd Város polgármestere és Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke
Az Endrődi Közösségi Házban Gyomaendrőd Város Képviselő-testületének soron kívüli ülésén Domokos László mutatja be a megyei önkormányzatot és intézményeit, valamint az általuk nyújtott közszolgáltatásokat. A testületi ülésen dr. Hajnal Lajos, a Békés Megyei Tudásház és Könyvtár igazgatója, illetve dr. Kovács József, Békés Megye Képviselő-testülete Pándy Kálmán Kórházának főigazgató főorvosa ismertetik intézményeik történetét, működését, jelenlegi helyzetét.
Dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója nyitja meg a megyetörténeti kiállítást.
Az érdeklődőket kulturális programokkal várják. A rendezvényre ellátogatók megtekinthetik a Békés Megyei Jókai Színház művészeinek „Játsszunk együtt" című gyermekelőadását, valamint a Békés Megyei Jókai Színház Színitanház növendékei elsősorban felnőtteket megszólító zenés produkcióját, amelyben népszerű operettek dalai, illetve klasszikus melódiák hangzanak fel. Emellett bemutatkozik még műsorával a Tűzmenedék együttes is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi
NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.
2024. Szeptember 29. 08:24, vasárnap | Sport
Jobban van Kempf Zoltán BMX-versenyző
Kielégítő és megnyugtató az állapota Kempf Zoltán BMX-versenyzőnek, aki a múlt héten szenvedett súlyos balesetet Svájcban.