Hírek
2010. November 10. 11:00, szerda |
Helyi
Forrás: Békéscsaba Megyei Jogú Város
Több mint százezer vendég a kolbászfesztiválon
Százezer vendéget vártak a kolbászfesztivál szervezői, és a számításuk bejött. Október utolsó négy napján ötven kilométeres körzetben valamennyi szálláshely megtelt, és szinte minden csabai lakosra két fesztivállátogató jutott. Si
A fesztiválon a versenyeken kívül a koncertek vonzották a legtöbb nézőt, de az élelmiszer-ipari és mezőgazdasági, valamint a turisztikai kiállításon is számos látogató fordult meg. Vendégként idén Orosháza mutatkozott be kulturális és gasztronómiai különlegességeivel. Óriási kínálatból válogathattak a disznótoros ételek, a kolbász szerelmesei, az egészséges életmód hívei viszont akár gabonakolbászt, körös körözöttet vagy biosajtokat is vásárolhattak. A kirakodóvásárban a számtalan kézműves és egyéb termék mellett többek közt „élménykovácsolás” és szilvalekvárfőzés várta az érdeklődőket.
A testvérvárosainkból érkezett hivatalos delegációkat pénteken a városháza dísztermében fogadta Vantara Gyula polgármester, Hanó Miklós és Kiss Tibor alpolgármester, dr. Fábián Ágnes tanácsnok és dr. Szvercsák Szilvia jegyző. Ekkor Békéscsaba jelenlegi helyzetével, a fejlesztésekkel és a tervekkel ismerkedhettek meg a szlovák, lengyel, román és szerb vendégek, akiket szombaton már a kolbászgyúrók között láttunk viszont. Megdőlt a rekord, összesen négyszázötven csapat nevezett, négy és fél tonna húsból készült jóféle csabai kolbász. A tömeg már kora reggeltől hömpölygött a sportcsarnokban és a csabai hírességekről elnevezett sátrakban, bélmosást, húsdarálást, fűszerezést, töltést lehetett látni mindenütt, na meg mosolygós, vidám arcokat. Felfedezhettük a kolbászgyúrók között például Domokos Lászlót, Farkas Zoltánt, Fásy Ádámot, Wichman Tamást, Voga Jánost és az Adam’s Comedyt is.
Vasárnap Vantara Gyula polgármester a nagycsaládosok egyesületéből háromszázötven embert látott vendégül a fesztiválon, ahol aznap ebédidőben mindenki fél áron kóstolhatta meg a hurkát, a kolbászt és a cigánkát.
A különböző megmérettetéseken több százan próbálták ki a legjobb receptjeiket. A szárazkolbászok versenyének fődíját Kovács István, első díját Péli István nyerte el. A legfinomabb pogácsát Gálosi Lászlóné készítette. Az ifjúsági kolbászkészítő verseny győztese a Jankay iskola Pig-Ment csapata lett, a tagok: Bohus Dóra, Nyemcsok Ágnes, Vozár Gergely és Makoviczky Csaba. A szombati kolbászgyúró verseny legjobbjai a következők voltak: Rezi Gáborné és csapata, Laczó Csaba és csapata, valamint a Harangozó László, Domokos Balázs, Domokos Zoltán, Juhász István és Mezei Gábor alkotta csapat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi
131 autóbuszt vásárol a MÁV
Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi
K&H: indul a „pénztanárok” versenye
a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok
2025. Január 12. 09:59, vasárnap | Sport
FA Kupa - Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpoolba
Szoboszlai Dominik szombaton gólpasszal tért vissza a Liverpool labdarúgócsapatába.
2025. Január 12. 09:57, vasárnap | Életmód
Számos vendéggel ünnepli 35. születésnapját a Republic
Különleges koncerttel, számos vendéggel fogja ünnepelni 35. születésnapját a Republic február 1-jén az MVM Dome-ban.