Hírek
2017. Február 09. 13:50, csütörtök |
Életmód
Forrás: mti
Új szívműtéti eljárást vezettek be a zalaegerszegi kórházban
Az egyik leggyakoribb veleszületett szívrendellenesség, a bal és a jobb pitvar közötti nyitott sövényt katéteres beavatkozással is korrigálni tudják már a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban
- adott tájékoztatást csütörtökön a zalaegerszegi egészségügyi intézmény főigazgatója. Halász Gabriella arról számolt be, hogy a nyugat-dunántúli térségben közel egymillió ember ellátását végző zalaegerszegi kardiológiai centrum szakmai pozícióját és a betegek kockázatmentesebb gyógyítását teszi lehetővé a Zalában eddig még nem alkalmazott új eljárás.
A csütörtökön - a sajtó jelenlétében - végzett műtéteket megelőzően elmondta azt is, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a múlt év végén fogadta be ezt az eljárást, így nyitott szívműtét helyett a kevésbé kockázatos katéteres beavatkozással évente 20 páciens gyógyítására van lehetősége az intézménynek.
Halász Gabriella beszélt arról is, hogy a zalaegerszegi kórház tavaly még a kiemelt tartozással rendelkező egészségügyi intézmények közé tartozott, de szigorú gazdálkodással, az adósság konszolidálásával, valamint a finanszírozás változásával mára elérték, hogy nincs tartozásuk. Ennek a stabilizált gazdálkodási háttérnek is köszönhető, hogy az OEP által évente 40 millió forinttal finanszírozott új eljárás is bekerült a műtéti lehetőségek közé.
Lupkovics Géza, a kardiológia osztályvezető főorvosa a műtéti eljárás részleteit ismertetve azt mondta: az egyik leggyakoribb veleszületett szívrendellenesség, a pitvari sövény hiánya 100 ezer ember közül négyet érint Magyarországon. Ha nem fedezik fel és műtik meg időben, akár már gyermekkorban, akkor az egyébként tünetmentes páciens néhány évtized után szívelégtelenségben fog szenvedni.
A sajtótájékoztatóval egy időben négy műtétet hajtottak végre a zalaegerszegi kórházban, a páciensek 19 és 45 év közöttiek voltak. A műtét fél-egy órát vesz igénybe komplikációmentes esetekben, s ilyenkor a páciens már másnap hazatérhet a kórházból.
A főorvos kifejtette: tavaly év vége óta végeznek nyitott szívműtét helyett ilyen katéteres eljárást a "lyukas" szív korrekciójára, s az eddigi tapasztalatok alapján a betegek jelentősebb szövődmény nélkül gyógyultak meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 07. 06:00, szerda | Életmód
Együttműködési megállapodást kötött a BYD a dél-alföldi régió szakképzési centrumaival és az SZTE-vel
2025. Május 06. 07:38, kedd | Életmód
Sentix: jelentősen javult az euróövezet májusi befektetői bizalmi indexe
Az elemzők által vártnál jelentősebben javult, tavaly június óta a legmagasabb szintre erősödött a Sentix gazdaságkutató intézet májusi euróövezeti befektetői bizalmi indexe.
2025. Május 05. 07:55, hétfő | Életmód
Vidéken ott aktívabbak az ingatlanvásárlók, ahol óriásberuházások történtek
Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben
2025. Május 04. 09:00, vasárnap | Életmód
Mindszenty József, az utolsó magyar hercegprímás 50 éve halt meg
Ötven éve, 1975. május 6-án halt meg Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának portréja: