Miután lemerészkedett az ember a fáról, s majdan gerincoszlopa szép lassan a függőleges síkjába helyezte magát, a négy mancsából kettőt már nem a fogásra használt. Rövidesen a földhöz közeli végtagok elkorcsosodtak, és a járáson kívül nem sok mindenre váltak hasznossá. Illetve… az idő előtti Kínában (azon sem lepődnék meg, ha az Ural hegység lejtőin a kis előmagyarkák már dekázgattak) kipróbálták a foci elődjét, a cujut. S egyszer csak kiderült, hogy (be-, ki-, fel-, el-, meg-, le)rúgni a világon bárki tud. A labdarúgás a múlt században, szinte a földgolyóbis mindmegannyi tájékán a legnépszerűbb sporttá vált. Hazánk az ötvenes években nőtt a világ fejére, azóta sem. S ahogy Kossuth mondotta vala, Pest a test, ennek ellentmondóan a nyolcvanas évek hajnalán, kronologikusan két csabai serdülő csapat vágta el a fővárosi srácok torkát a pályán. Morzsák a Békéscsaba – Cegléd NB II-es mérkőzés előtti és utáni pillanatokról.

Kisebb hajjal, némileg nagyobb hassal - ám de töretlenül (kattints a képre!)

Az 1980-as évekbeli előrés értekezletek egyik szállóigéjévé vált Such „tanító” (id. Such Sándor) gyakori fociszponzori kijelentése: „a futball a klub egyetlen sportja, amelyet lábbal játszanak”. Persze a csabai labdarúgás nemcsak ennek a mondatnak köszönhetően kapta meg a mértéken felüli dotációt, hanem mert akkoriban az NB I-es vagy épp NB II-es együttesünk játszva tízezreket szippantott be a Kórház utcai lelátókra. De vajh’ mit ér a nagycsapat, ha nincs igazi hátország?
Történetesen a ’84-es és a ’85-ös, utolsó évfolyamos békéscsabai serdülők (SI 1-esek) tagjai egy-egy aranyéremmel a nyakukba tértek haza a bajnoki fordulót követően. S ahogy a most szombati, az Előre szurkolókkal lejátszott (a ’84-es és a ’85-ös együttes most egy gárdába tömörült) gálameccs utáni vacsorán Németh Attila (Dájcs) fogalmazott, a titkuk nem abban rejlett, hogy az egyikük a Belvon, a Bánfi, a Marik, a Kanál, a Miklya, a Kasik, etc… volt, hanem mert valóban együtt játszottak, gondolkodtak, lélegeztek, csajoztak.

Such Sanyi repülőfejesét Marik Laci ellenőrzi

Az aranycsapat által az Előre szurkolókra mért szűk zakó (4-1) után Frankó Attila ötletgazda a pályaszélén kerekperec aláhúzta, sikereik nem jöttek volna létre, ha nincs Szombati Gyuri bácsi edző, vagy Such Sándor technikai vezető.
A Békéscsaba – Cegléd NB II-es meccs előtti lezajlott kétszer harmincperces gálamérkőzés leginkább egy osztálytalálkozóval volt hasonlatos. A kispadról nemcsak Belvon Attila játékos-edző instrukciói, hanem a többiek szósziporkái is a pályára szálltak. (Az utóbbiaknál szétszakadt a röhögéstől a pad.)

A lencse nem hazudik: (még) többen vannak lent

Épp az első félidőben érkezett meg hófehér mezben a Cegléd, és a szurkolói háló mögé sorakoztak fel. „Szerinted mire gondolnak?” – kérdeztem Ferenc Rezsőt, az Előre Centenáriumi Bizottság „hangját”, aki épp projektje logóit szegelte fel a korlátokra. „Figyelik az élő legendákat” – válaszolta. Az est, ahogy kell, még jobban gurult. A vacsorát a hogyvagymitörténtveledazelmúlthuszonötévben-t (egy nüánsznyi közbevetés: három éve, a’84-esek megünnepelték a negyedszázaddal ezelőtt sikert, ahova nem mindenki jött el) követően mindenki közel öt percig mikrofont ragadott.

Dájcs kergeti a mikrofont

Számos élettörténet kisebb-nagyobb hazai, vagy éppen nyugati egyesületekben folytatódott, azonban jó néhány karriert egy komolyabb sérülés írt felül. Összességében a vidámság keretén belül az jött le, minden arc a helyén van (ami szerintük főleg a tizenéves kori elszántságnak tudható be). És van ki foci- vagy fitnessedző, tanarember, kocsmáros, sportkommentátor, biztosítóügynök, producer, bankár, navos, vagy éppen rendőr lett.

Sukkmarci